A sógorok múltja másfélszáz oldalon

A kötet szerzője, Karl Vocelka történészprofesszor a bécsi egyetem megbecsült oktatója, az osztrák történelem kiváló szakértője. Kutatásai során Ausztria történetének szinte minden szegmensével foglalkozott, impozáns publikációs jegyzékének egy részét az összefoglaló művek teszik ki. A GEO-könyvek sorozatában reá hárult az a "nemes" feladat, hogy Ausztria történetét másfélszáz oldalon összegezze. Vocelka az Ausztria történetének valóságára vonatkozó, kissé költői kérdéssel kezdi művét: a jelenlegi határok között elterülő országnak ugyanis számos olyan területe van, amely korábban nem tartozott, vagy már nem tartozik hozzá. Salzburg például 1803-ig önálló egyházi állam volt, végül a bécsi kongresszus csatolta az örökös tartományokhoz.

A szerző kissé nagy vonalakban taglalta 996 előtti eseményeket. A korszakhatár kijelölése teljesen jogos, mivel ez az évszám nagy jelentőséggel bír az osztrák történelemben. Ekkor, napra pontosan november 1-jén a freisingi kolostor egy Ybbs melletti birtokadományban részesült. Az oklevél szövege szerint a föld "azon a területen [van], amelyet a nép nyelvén Ostarrichinek neveznek..." A régió a Babenbergek fennhatósága alá került, akik kezükre adott területek felvirágoztatásáért rendkívül sokat tettek. Az utolsó sarj, II. (Civakodó vagy Harcias) Frigyes halála után a nőrokonokat a környező országok, így a Magyar Királyság és Csehország használták ki politikai játszmáikban.

Habsburg Rudolf megjelenése véget vetett az interregnumnak. A szerző hangsúlyozza, hogy a jelölt egyáltalán nem volt szegény, rokoni kapcsolatai révén a Német-római Császárság elitjéhez tartozott, a morvamezei ütközetben az agilis cseh Ottokárt is legyőzte. (Az azonban szomorú, hogy az osztrák történészek rendszerint "elfeledkeznek" a jelentős magyar segítségről.) A Habsburgok a 15. században tudnak először komoly befolyásra szert tenni, Albert majd Frigyes uralma idején "nagyhatalommá" váltak. A famíliára jellemző gazdag gyermekáldást a maguk javára tudták fordítani. II. Lajos halála után megkezdődhetett a dunai monarchia kiépítése.

Az egyre terebélyesedő, a Habsburg család fennhatósága alatt álló birodalomban azonban számos probléma jelentkezett. A merev társadalmi struktúra, a gazdasági nehézségek, és a felekezetek közötti nézetkülönbségek felkelésekhez vezettek. Kezdetben az uralkodók ádáz küzdelmeket folytattak a protestánsok ellen, de később kénytelen voltak megegyezni velük. II. (Magyarországon I.) Miksa hajlott Luther eszméi iránt, de végleg nem tudott katolikus hit elhagyása mellett dönteni. Utódai már az ellenreformáció lépéseit támogatták. A birodalommá vált Ausztriát két oldalról erős ellenség fogta közre: Franciaország és az Oszmán Birodalom. Ez utóbbival a szerző tömören foglalkozik, de felhívta a figyelmet, hogy a "szégyenletes" vasvári békével a Habsburgok minden politikai esélyüket eljátszották Keleten, azaz Magyarországon.

A modern korhoz vezető út az abszolutizmussal és a felvilágosodással volt kikövezve. A szerző vitatja a korábbi történészek azon elképzelését, hogy Mária Terézia felvilágosult uralkodó lett volna. A nagy államreformok közül az oktatásra vonatkozót tartja kiemelkedőnek, II. József radikálisabb elképzelései viszont egyértelműen a felvilágosodás eszméiből táplálkoztak. "A mindent a népért, semmit a néppel" gondolata azonban visszafelé sült el. Az intézkedések azonban megalapozták a 19. századi fejlődést. Ezt érintve Vocelka szembeállítja egymással a Monarchiát egyben tartó, illetve az azt bomlasztó erőket. A nemzetiségi kérdésben kissé pontatlan adatokat használ, mivel Magyarország lakosságának két harmadát minden bizonnyal nem a magyarok tették ki.

Az I. világháború végén kikiáltották a német-osztrák köztársaságot. A helyzet áttekinthetetlen volt, a kommunisták tanácsköztársaságot akartak. Az első szabad választás már előrevetítette az ország politikai helyzetét: a győzelmet a szociáldemokraták szerezték meg, megelőzve a keresztényszocialistákat. A Versailles-környéki békét (St. Germain) az osztrákok (is) diktátumként élték meg. A szerző nem tartja elfogadhatónak, hogy egyesek nácik áldozataként akarják beállítani Ausztriát, mivel sok osztrák háborús bűnöst ismerünk. A világégés utáni második köztársaság voltaképp 1955-ben, az államszerződéssel jött létre. Ennek következtében helyreállt az ország szuverenitása, és megkezdődhetett a békés fejlődés.

Karl Vocelka: Ausztria története. Ford.: Liska Endre. Budapest, 2006. Corvina Kiadó, 152. oldal (Tudástár)

---

A sorozat további kötetei:

• Kemp, Barry: Az egyiptomi Halottak Könyve 
• John H. Arnold: Történelem 
• Hervig Birg: A világ népessége
• Heinrich Krauss: Az angyalok
• Detlef Linke: Az agy
• Rudas Tamás: Közvélemény-kutatás
• Kolosi Péter: A kereskedelmi televíziózás Magyarországon
• Henning Boetius: Hidrogén-forradalom
• Hartwin Brandt: Az ókor alkonya
• B. Szabó János: A mohácsi csata
• Thomas Junker: A biológia története
• Thomas O. Höllmann: A Selyemút
• Huszár Tibor: Az elittől a nómenklatúráig
• Flesch István: A Török Köztársaság története
• B. Szabó János: A tatárjárás