Kitolnák a világörökségi határokat Budapesten
2008. november 26. 09:28 MTI
A történeti városi táj kezelési problémáival, örökségvédelmi kategóriaként való elfogadtatásával, valamint Budapest világörökségi helyszíneivel foglalkozott a Collegium Budapest budai várbeli épületében megtartott, kedden véget ért, kétnapos nemzetközi konferencia - tájékoztatott a záró napon a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnökhelyettese.
Korábban
Mint Fejérdy Tamás elmondta, a tanácskozásra számos külföldi szakembert is meghívtak, mindenekelőtt azokat a kollégákat, akik korábban az ICOMOS, illetve az UNESCO megbízásából a fővárosi világörökségi helyszínnel foglalkoztak, így többek között francia, brit, cseh, román, lengyel és lett urbanistákat, szociológusokat és örökségvédelmi szakembereket.
A KÖH elnökhelyettesének beszámolója szerint a tudományos rendezvénynek nagyon fontos témája volt a történeti városi táj mint új örökségvédelmi kategória lehetséges bevezetése. Ezzel a kérdéssel az UNESCO is foglalkozik, és 2011-re szeretne a témában egy ajánlást megfogalmazni - hangsúlyozta Fejérdy Tamás. Mint hozzátette, a konferencia foglalkozott a budapesti világörökségi helyszín kezelési lehetőségeivel, ennek során külön is érintették a régi pesti zsidónegyed, illetve a budai alsó-rakpart problémáit. A résztvevők hangsúlyozták, hogy olyan megoldásokat kell találni, amelyek nemcsak a pillanatnyi kérdések megválaszolását teszik lehetővé, hanem olyan működési rendet is, amelynek során nem keletkeznek új problémák.
Fejérdy Tamás kitért arra is, hogy a KÖH elnöke, Mezős Tamás felvetette: a fővárosi világörökségi helyszín határait módosítani, lehetőség szerint bővíteni kellene. Az elnök hozzátette, a történeti értékek védelme egyáltalán nem jelenti azt, hogy új épületek, fejlesztések számára ne maradna hely, nem mindegy azonban, mindez hol és hogyan történik - emelte ki a hivatal elnökhelyettese.
A tanácskozás egyben a budapesti Francia Intézet, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a KÖH által létrehozott Budapest Obszervatórium tudományos kutatási projekt első rendezvénye is volt - mondta el Fejérdy Tamás, hozzátéve, hogy a konferencia tanulságaként a Budapest Obszervatóriumot szeretnék kibővíteni más intézmények, például a Corvinus Egyetem részvételével is. Fejérdy Tamás a konferencia legfontosabb eredményeként értékelte, hogy a tanácskozás rávilágított: "milyen hihetetlenül érdekes és komplex feladatról van szó. Másrészt nagyon érdekes volt a hasonló vagy akár eltérő problémákat bemutató esettanulmányokból tanulni" - fűzte hozzá az örökségvédelmi szakember.
A KÖH elnökhelyettese megjegyezte, az Európa különböző részeiről érkezett kollégák nagyjából hasonló feladatokról, problémákról számoltak be, noha sokan elmondták, érdemes lenne példát venni a francia örökségvédelmi rendszerről, amely kedvezményekkel támogatja az értékek megőrzését. "Budapesten a kétszintű önkormányzati rendszer külön bonyolítja a helyzetet" - említett egy hazai tanulságot Fejérdy Tamás. Mint fogalmazott, különösen nagy reményeket ad a tanácskozás "előretekintő és pozitív végkicsengéséhez" az a tény, hogy Magyarországon már készül a világörökségi törvény.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.