Meghal Pecz Samu építész
2004. szeptember 13. 12:06
Pecz Samu 1854. március 1-jén született Pesten. 1878-82 között Schulek Frigyes, utóbb Hauszmann Alajos mellett dolgozott. 1887-ben a műegyetem magántanára, 1888-tól haláláig a középítéstani tanszék tanára volt. Kezdetben klasszicizáló felfogásban, később neoromán és neogótikus stílusban tervezett. Funkcionális megoldású, puritán téglaburkolatú épületeivel Budapest képének jellegzetes elemeit alkotta meg. Alkotásait a történeti, elsősorban középkori stílusok alapos ismerete és gondos alkalmazása jellemzi. Nagy hangsúlyt helyezett a szerkezeti kérdések korszerű, az anyagnak megfelelő alkalmazására is. Fontosabb művei: Budapesten a Szilágyi Dezső téri református templom, a központi Vásárcsarnok, a városligeti fasori evangélikus templom és gimnázium, a Koháry (ma Nagy Ignác) utcai unitárius templom és lakóház, a műegyetem központi könyvtára (ennek téglaboltozata a maga idejében Euróba legnagyobb fesztávú átboltozása volt), az Országos Levéltár budai palotája, valamint a fiumei tengerészeti akadémia. Lakóházakat is épített, melyeken a gótika formanyelvét próbálta a korszerű igényekkel összehangolni. A bölcsészkar romantikus Gólyavárában egy 600 fős előadóterem található - ez a műve az 1960-as években átépült. Budapesten érte a halál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.