Mozikban a katalán festőzseni szerelme
2007. augusztus 8. 16:00
Simon West készít filmet Dalí életéről és nagy szerelméről, Galáról. A forgatás októberben kezdődik, míg a film a hosszú életű katalán festőzseni egész történetét felöleli.
Korábban
"Az emberek nem egy buta dokumentumfilmet akarnak látni Dalíról, de nem elégíti ki őket az olyan infantilis mozi sem, mint a Shrek. Ez olyan film lesz, amilyet maga Dalí is csinált volna. Lesznek benne szürrealista felhangok, például egy olyan zenés jelenet, amely egy képen belül játszódik, és a festményben egykori barátja, Luis Bunuel énekel. Dalí humora csodálatos volt, nem tartozott a tipikus, gyötrődő művészek közé.
Azt akarom, hogy a film olyan szórakoztató legyen, mintha az ő mulatságainak egyike lenne" - jelentette ki a rendező, aki elmondta, hogy egy fiatal forgatókönyvíró jelentkezett nála "a hóna alatt Dalíval", és ő, miután anyja révén ismerte a festőt, és nagyra becsülte, elolvasta az ismeretlen ifjú művét. A forgatókönyv ragaszkodik a valósághoz, kivéve néhány olyan lírai részt, mint a Gala és Dalí közti beszélgetések.
Salvador Dalítól egyáltalán nem volt idegen a film. Társforgatókönyvírója volt Bunuel első két filmjének, az Andalúziai kutyának és az Aranykornak, az előbbiben szerepelt is, papként jelent meg. Később dolgozott Walt Disney-vel és Alfred Hitchcock-kal, sőt szerepelt Andy Warhol egyik kísérleti filmjében is.
Számos dokumentumfilm készült róla, amelyek többségében a maga kissé ripacskodó stílusában csinált tárlatvezetést műveiről. 1976-ban ő maga is rendezésbe fogott: Impressziók Felső-Mongóliából címmel alkotott egy szürrealista mozit. 1991-ben a katalán Antoni Ribas vitte filmre Dalí 1939 és 1943 közötti éveit, a művészt Lorenzo Quinn, Anthony Quinn fia személyesítette meg.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.