Szakrális építészet a Kulturális Örökségvédelem Napjain
2007. augusztus 2. 11:00
Már folynak az előkészületek a szeptemberi ingyenes épületlátogató hétvége, a Kulturális Örökség Napjai megtartására.
Korábban
A hivatal minden évben egy központi téma kiválasztásával igyekszik felhívni a figyelmet valamely épülettípusra, vagy építészettörténeti korszakra. Korábban így kerültek az érdeklődés homlokterébe a múzeumok, iskolák épületei, a parkok, temetők, a Zsolnay évforduló kapcsán a szecesszió épületei, majd tavaly, csatlakozva az 1956-os emlékév programjához Fél(t)múlt építészete címmel a szocreál épületek.
Az ezévi program Haza és haladás címmel a reformkor és klasszicizmus építészetét emeli ki a sok egyéb érdekes épület közül, de alkalom adódik Árpád-házi Szent Erzsébet 800. és Batthyány Lajos gróf születésének 200. évfordulójának megünneplésére is.
Idén több, mint nyolcvan közösségi kulturális helyszín nevezett be, hogy késő éjszakáig fogadja az érdeklődőket. A hétvége során nem csupán az épületüket mutatják be, hanem a benne zajló, illetve a település épített örökségéhez kapcsolódó rendezvényekkel is színesítik a kínálatot. Számtalan település csatlakozott első alkalommal (Vál, Szank, Bóly, Drávaiványi, Görcsönydoboka, Cigánd, Prügy Tarcal), ami örvendetes jelenség, mert ebből az derül ki, hogy a helyi közösségeknek is igénye van az értékek számbavételére és bemutatására.
A Kulturális Örökség Napjai rendezvény jó alkalom arra, hogy értékeink megtekintése és felfedezése mellett észrevegyük azok sérülékenységét, mulandóságát és felhívjuk a nagyközönség figyelmét a megőrzés munkájának összetettségére, bonyolultságára. Az országos megnyitót szeptember 14-én pénteken, Sárospatakon tartják a Református Kollégium épületében, majd lovas bandérium kíséretében a Szent Erzsébet Házban folytatódik a program.
További részletek a rendezvény oldalán
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap