Lézerrel vizsgálják a régészek a brit erdőket
2007. július 17. 15:00
Egy új lézeres leolvasó eszközzel fény derülhet az erdők mélyén rejlő régészeti leletekre. A légi érzékelő rendszer ugyanis áthatol a fákon és az aljnövényzeten, majd megmutatja az egykori építmények maradványait.
Korábban
Az új módszer segítségével a következő évtizedben több ezer eddig ismeretlen és feltérképezetlen ősi települést, erődítményt, farmot és romot kívánnak felfedezni Angliában. A projektet a Brit Erdészeti Bizottság kutatói a Cambridge Egyetem, az English Heritage és a helyi hatóságok közreműködésével végzik.
Az eszközt Welshburyben (Gloucestershire) próbálták ki, ahol a fák között már korábban is egy vaskori erődítmény romjait sejtették. A LiDaR segítségével aztán tisztán kivehetővé váltak az erőd körvonalai. Mivel Anglia területének jelentős részét erdőségek borítják, így a technológia komoly segítséget jelenthet. Eddig három erdőt vizsgáltak meg: a Forest of Dean, a Savernake Forest (Wiltshire) és a Wyre Forest környékét.
A LiDaR segítségével több száz eddig ismeretlen régészeti lelőhelyet sikerült megtalálni. A Forest of Dean területén több lelőhely is ismertté vált, köztük az Offa's Dyke egy 200 méteres szakasza, valamint korai szén- és faszén használatára utaló leletek. A felfedezések között található néhány rejtélyes építmény, amely valószínűleg középkori erdőhatárként szolgált, és néhány vaskori vagy római korból származó földsánc is. A Savernake Forest területén római utat találtak, és a légi felvételek segítségével a régészek azonosítani tudták az erdőben talált rejtélyes 17. századi árkokat, amelyek valószínűleg a határokat jelölték.
"Az erdők hosszú ideig fekete foltok voltak a régészek számára, mivel a fák és az aljnövényzet igen megnehezítette a kutatásokat. Az új rendszer azonban feltárja az erdőt, és betekintést enged a történelmi tájakra" - mondja Ben Lennon kutató. "Rengeteg olyan régészeti lelőhely létezik erdőinkben, amelyekről eddig nem volt tudomásunk, vagy amelyek az idő múlásával feledésbe merültek. Az új technológia viszont lehetővé teszi számunkra e lelőhelyek felfedezését vagy újrafelfedezését" - állítja Tim Yarnell régész.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.