Az iszlám váltotta fel az arábiai kígyókultuszt
2007. május 29. 12:00
Az iszlám előtti Közel-Keleten elterjedt volt a kígyókultusz - állítják az Arabian Archaeology and Epigraphy című folyóirat legújabb számának írásai.
Korábban
Az Arabian Archaeology and Epigraphy című folyóirat legújabb számáben Dan Potts régész (Sydneyi Egyetem) a bahreini Qalat al-Bahrain i.e. 500-ra datálható építészetét és emlékeit mutatja be. Az ún. késői Dilmun palota két helyiségében egyenként 39 bemélyedést találtak, amelyek közül néhányban oltárt helyeztek el. Legalább 32 mélyedésben sikló- és tengeri kígyó csontokat tartalmazó kerámiaedényekre bukkantak. Kígyókkal díszítették a rituális edényeket
"A kígyókat élve temették el: berakták őket egy zsákba, majd egy tálba, végül pedig a földbe ásták őket" - nyilatkozta Potts a Discovery News-nak. A területen talált edények jó részét borivásra használták. Potts szerint azonban a borivás nem volt feltétlenül része a kígyószertartásnak, amelyben inkább védelemért és jó szerencséért fohászkodtak. Az edényeket kígyómintákkal díszítették, s még az arab területekről származó Gilgames eposz részleteit is megtalálhatjuk rajtuk, amelyben szintén felfedezhető a kígyó tisztelete.
Egy másik tanulmányban Anne Benoist, a francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont Keleti Régészeti Laboratóriumának régésze egy másik vaskori templomegyüttes kígyókultuszáról ír. Az Egyesült Arab Emirátusokban található Al Bithnahban folytatott ásatások során több, kígyóval díszített oltár, kápolnaszerű építmény, füstölő, mesterséges medence, edény és más tárgy került elő. A legtöbb kígyót háromszögletű fejjel és pikkelyekkel ábrázolták, ami Benoist szerint "egy mérges és veszélyes viperafajtára utal".
Kígyó Ahrimán fejdíszén |
Potts szerint a kígyókultusz Indiából terjedt el a Közel-Keleten. A két terület között élénk kereskedelem folyt. A kígyók tiszteletét azonban a későbbi vallások "babonának" tartották, ezért a kultusz követői igyekeztek titokban tartani hitüket. Végül a "hivatalos monoteista vallás", a 7. században teret hódító iszlám teljesen kiszorította a kígyók imádatát.
Kígyószentély Bahreinben |
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap