Jégcsatában állították meg a lovagrend terjeszkedését
2007. április 5. 11:00
765 éve győzték le az oroszok a Csud-tó jegén a Német Lovagrendet. Az ütközetet Szergej Ejzenstein A jégmezők lovagja című, 1938-ban készült filmjében örökítette meg.
Korábban
Inkvizíciót hoztak a német lovagok
Az egyházi lovagrendek a keresztes háborúk során jöttek létre. A johanniták vagy ispotályosok rendje 1070-ben alakult meg Jeruzsálemben, majd 30 évvel a háborúk előtt a betegek ápolása, a zarándokok gondozása céljából. A templomos rend a jeruzsálemi királyság idején, 1118-ban jött létre. A palota, ahol megalakult, Salamon király egykori temploma helyén állt - innen a nevük. Eleinte a zarándokok védelmét látták el, de a keresztesek győzelme után minden `hitetlen` ellen harcoltak.A rend birtokai gyorsan gyarapodtak, rendházakat állítottak fel Német-, Spanyol-, Görögországban és Itáliában is. A hit terjesztésére, a "pogányok elleni harcra" Kelet-Európa alkalmasabbnak tűnt, mint a Szentföld. A lovagok először Erdélyben próbáltak megtelepedni, 1211-ben II. Endre magyar királytól megkapták a Barcaságot. Ám mivel a kun betöréseket nem tudták kivédeni, a király kiűzte őket országából.
Amikor Konrád mazóviai herceg a pruzok (poroszok) ellen a lovagrendhez fordult segítségért, Hermann von Salza nagymester 1230-ban megkapta tőle Chelmno környékét, Kulmerlandot. Terjeszkedésüket II. Frigyes császár 1226-os rimini Aranybullája hagyta jóvá. A pruzokat, kemény ellenállásuk dacára a 13. század végére leigázták. 1234-ben a rendet a pápának rendelték alá, 1237-ben egyesültek a Kardtestvérek rendjével s sorra foglalták el az orosz városokat: Pszkovot, Izborszkot és Koporjét. Itt a katolicizmus terjesztésére bevezették az inkvizíciót.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap