Meghal Samuel Morse amerikai festő és feltaláló
2004. szeptember 13. 12:06
Samuel Finley Breese Morse a Massachusetts állambeli Charlestown-ban született 1791. április 27-én. Neves festőként Párizsban volt tanulmányúton, s ott barátai révén bepillantást nyert a pezsgő tudományos életbe. Laikusként eközben gondolt először az információk rögzítésére és továbbítására, majd 1832. október 19-én vázolta fel egy kezdetleges távíró tervét, ahol a jelek rögzítéséhez papírra és ceruzára gondolt, nem pedig mágnestűre, mint a fizikusok, akiknek azonban nem sikerült a problémát megoldani. Hamarosan pontok és vonalak kombinációjából összeállította a később róla elnevezett ábécét is. Később megalkotta az elektromos távírókészüléket, majd az első távíróvonal Washington és Baltimore között épült ki 1843-ban, s 1844. május 24-én futott végig rajta az első mondat. New York városa még életében két szobrot emelt a tiszteletére. (A Morse-ábécé hosszú karrierje 1997-től lassan befejeződött: januárban Németország, majd Franciaország is megszüntette a Morse-jelek használatát a távközlésben, mert a parti őrség már nem használ rádióvevőt. A rendszer használatát a nemzetközi megállapodások szerint az ezredfordulóra megszüntették.)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.