Meghal Johann Wolfgang Goethe német költő
2004. szeptember 13. 12:06
Frankfurt am Main-ban született 1749. augusztus 28-án. Jogi tanulmányokat folytatott Lipcsében, majd Strassburgban, itt ismerkedett össze Herderrel, aki a világirodalom több nagyságára, és a népköltészetre is felhívta figyelmét. 1772-ben a wetzlari kamarai bíróság gyakornoka, itt szeretett bele Charlotte Buffba, akit a Werther Lottéjaként örökített meg. 1776-ban állami szolgálatba lépett, Weimarban különböző tisztségeket töltött be a kormányban. 1791 és 1817 között a weimari udvari színház igazgatója. 1823-tól visszavonultan élt. Sokoldalú tevékenysége kiterjedt az irodalom- és művészelméletre, a filozófiára, a történelem és a természettudományok területére. Első korszaka, a `Sturm und Drang` idején a zsenielmélet irodalmi megjelenítése. Ezt követte a strassburgi `áttörés`, akkor írt verseiben az fejeződött ki, hogy korlátnak érzi korának társadalmát. 1794-ben barátságot kötött Schillerrel, kapcsolatukat termékeny együttműködés és nemes versengés jellemezte. 1805-től, Schiller halála után életét az egyetemességre való törekvés hatotta át. Életműve kiemelkedő a lírában, a drámában, az epikában és az esszéirodalomban is. Munkássága az irodalom mellett a természettudomány, színház, képzőművészet, politika területére is kiterjedt. Legfontosabb műveinek felsorolása alig áttekinthető: Az ifjú Werther szenvedései szentimentális levélregény, hatása egész Európára kiterjedt, és Goethét végig a Werther szerzőjeként tisztelték. A vándor vihardala, a Mohamed éneke, a Prométheusz, a Ganümedész, a német irodalmi lázadók mozgalmának, a Sturm und Dragnak és a természetrajongásnak lírai kifejezői. Három fontos drámája: az Egmont, az Iphigénia Tauriszban és a Torquato Tasso. Következő nagy műve a Római elégiák, ezek az antik szerelem erotikáját, az érett férfi életörömét fejezik ki. Híres balladái (A villikirály, Az isten és a bajadér, A bűvészinas, A korinthusi menyasszony), a Schillerrel való versengés során keletkeztek, témájuk régi és távoli forrásokból származik, melyek Goethe feldolgozásában mély erkölcsi és mitikus tartalommal telítődtek. Ismert műve még: a Wilhelm Meister tanulóévei, a Hermann és Dorothea, a Vonzások és választások. Késői szerelmének csodás terméke a Marienbadi elégia, amely búcsú is az élettől. Halála előtt befejezte félbehagyott műveit, az Utazás Itáliábant, a Költészet és valóság önéletrajzi köteteit, s lezárta főművét, a Faustot, a `világkölteménynek` szánt tragédiát, amely élete főműve lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap