Egymásra mutogató hatóságok veszélyeztetik Pakisztán ősi romjait
2007. március 21. 10:30
Pakisztán számos régészeti lelőhelye került végveszélybe, miközben az illetékesek egymásra mutogatnak, hogy kinek kellene megőrzésükről gondoskodni.
Korábban
Ősi civilizációk bölcsőjeként, a görög, a buddhista, a hindu és a mohamedán kultúra `csomópontjaként` Pakisztán a régészeti kincsek hatalmas tárháza, ám számos lelőhely esik építkezések, fosztogatások vagy egyszerűen erózió áldozatául.
A legtöbb lelőhelyért a szövetségi kormány felelős, ám a tartományi illetékesek szerint inkább a helyi hatóságoknak kellene gondoskodni a régészeti kincsek épségéről, hiszen ennek sok évtizedes hagyománya van a brit gyarmati időktől kezdve. A kormány tisztviselői azonban azt állítják, hogy a helyi hatóságok megbízhatatlanok.
Pusztulóban a Lahore-erőd |
A falvak mohamedán lakói az ősrégi mecseteket gondozzák, ám a buddhista és hindu romokat rendszerint kifosztják, és a zsákmány a nemzetközi feketepiacra kerül, de előfordul, hogy a felbecsülhetetlen értékű leleteket építőanyagként hordják el új házakhoz.
Lahore-ban az 1642-ben épült szépséges Shalimar-kert díszes pavilonjaival és szökőkútjaival a nyugalom szigete a forgalmas külvárosban, ám megmaradt falaihoz több mint száz viskót építettek illegálisan, s bár ezeket bontásra ítélték, az önjelölt tulajdonosok egy része nem hajlandó alávetni magát a rendelkezésnek, s azzal fenyegetőzik, hogy tiltakozásul felgyújtja magát. Pedig Lahore erődjét és a Shalimar-kertet az UNESCO 2000-ben veszélyeztetett világörökségi helyszínnek nyilvánította.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap