Hivatalos világörökségi jelölt lett a komáromi erődrendszer
2007. március 1. 08:45
A Komárom-Révkomárom erődrendszer felkerült arra a listára, amely az UNESCO világörökségi bizottsága elé kerül jövő nyáron.
Korábban
Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke elmondta: az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) a közelmúltban fogadta el a Komárom-Révkomárom erődrendszer jelölését. Az erődrendszert 2007 január végén terjesztette fel a szlovák és magyar fél az UNESCO-nál a világörökségi listára.
Az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága általános vitára alkalmasnak találta a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló 1972. évi UNESCO Világörökség Egyezmény 2002-2006. közötti magyarországi végrehajtásáról szóló jelentést. A jelentésben foglaltak szerint a magyar várományosi listán a komáromi erődrendszer mellett kilenc helyszín szerepel: a Tarnóc ősélőhely, a `Dunakanyar kultúrtáj`, a rózsadombi termál karszt területe, Lechner Ödön és kortársainak épített öröksége, a Tihanyi félsziget, amelyhez hozzácsatolták a Tapolcai-medence tanúhegyei és a Hévízi tó jelölését, a római limes magyarországi szakasza, a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok, a magyarországi tájház hálózat és az északkeleti Kárpát-medence fatemplomai.
Az ülésen Bókay Endre (MSZP) javasolta, hogy a jelentés a jövőben arra is térjen ki, hogy milyen turisztikai vonzerővel rendelkeznek a világörökségi helyszínek, növelik-e az érintett város látogatottságát. Pető Iván (SZDSZ), a bizottság elnöke jogi szempontból kifogásolhatónak nevezte a világörökség Magyar Nemzeti Bizottságáról szóló 1999-ben született miniszteri rendeletet. Magyarázatként hozzáfűzte: "furcsa", hogy a miniszteri rendelet szerint a kulturális bizottság elnöke delegál tagot a testületbe. Ez az elnök szerint nem feltétlenül segíti a szakmaiság érvényesülését, ezért a rendelet felülvizsgálatát javasolta. Tellér Gyula (Fidesz) arról beszélt, hogy a jelentésben nem szerepel, hogy jelenleg milyen állapotban vannak a világörökségi helyszínek. Varga Kálmán válaszában elmondta, hogy a megtisztelő címet nem kaphatja meg olyan helyszín, amely rossz állapotban van.
Az UNESCO arra törekszik, hogy az emberiség számára kiemelkedőnek tekinthető kulturális és természeti örökségi értékek felkutatását, védelmét és megőrzését a világ minden táján előmozdítsa. Ez testesül meg az 1972-ben elfogadott nemzetközi megállapodásban, amelyhez 2006-ig 182 állam csatlakozott - olvasható a jelentésben.
A Világörökségi Listán 2006 júliusa óta összesen 830 helyszín szerepel. Magyarország 1985-ben csatlakozott az Egyezményhez. Eddig nyolc magyar világörökségi helyszín található az UNESCO listáján; Budapest Duna-parti látképe és a Budai Várnegyed, az Andrássy út és történelmi környezete, Hollókő ófalu és táj környezete, az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai, az ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete, a Hortobágyi Nemzeti Park, a Pécsi ókeresztény sírkamrák, a Fertő tó és a Tokaji történelmi borvidék.
A kedden elfogadott jelentés megállapítja, hogy Magyarország a beszámolási időszakban eredményesen élt az egyezmény által kínált lehetőségekkel kulturális és természeti örökségünk, és ezen keresztül hazánk világszerte ismertebbé tételében.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.