Megszületett Bauer Sándor, a Kádár-korszak vértanúja
2004. szeptember 13. 12:06
Az általános iskola befejezése után a szegedi erdészeti szakközépiskolában tett sikertelen felvételit, majd autószerelőnek tanult. Ezalatt sokat foglalkozott a nemzet történelmével és irodalmával. Házukban pinceklubot szervezett, ahol merész kijelentéseket tett a diktatúráról, s arról álmodozott, hogy majd fegyvert fog az elnyomókkal szemben. Szamizdatot tervezett, felhívásvázlatokat írt, guminyomdát szerzett. Miután Prágában Jan Pallach diák 1969. január 16-án elevenen elégette magát, hogy ezzel tiltakozzon hazája szovjet megszállása ellen, Bauer négy nappal később a Nemzeti Múzeumnál lelocsolta benzinnel, majd meggyújtotta magát. Miközben lángolt, két nemzeti színű lobogót tartott kezében. `Szeretnék élni - írta búcsúlevelében -, de most a szénné égett holttestemre van szüksége a nemzetnek`. Ismerőseit, barátait, iskolatársait és rokonait sokáig zaklatták. 1969. január 23-án hunyt el. Az ország semmit nem tudott meg az akció hátteréről, mert csak egy kétsoros újsághír számolt be a tragikus eseményről. Emlékét a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőjénél márványtábla őrzi.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.