Feltárták a jászberényi főtemplom kriptáit
2007. február 20. 09:30
Az 1700-as évek vége és az 1800-as évek közepe között készült kriptákat tártak fel a jászberényi katolikus főtemplomban.
Korábban
H. Bathó Edit elmondta, a sírkápolnák egyházi kérésre megindult feltárásának előzetes engedélyeztetése egy évig tartott, mivel meg kellett győződni arról, hogy az elhunytak hozzátartozói közül senki sem emel kifogást a feltárás ellen.
Sok régi templom alatt található temetkezési hely. A leghíresebb talán a váci Fehérek temploma, melynek kriptájában több tucat teljesen épen maradt koporsót találtak az elmúlt évtizedben, s ma az egyik leglátogatottabb kiállítás ez a városban. Jászberényben a nagytemplom alatt 1774-1782 között létesítettek zárt fülkés kriptát. A templom északi oldalánál - a parkoló felől - található nagy vasajtó mögötti kripta rejti a régi sírkamrákat. A fennmaradt leírások szerint eredetileg 100 fülkét alakítottak ott ki, de az 1969-70-es években, a leégett torony visszaépítésekor belső átalakításokra is sor került. Ekkor a kripták egy részét befalazták, így azokhoz nem lehet ma már hozzáférni, a templomból sem lemenni, csak kívülről lehet megközelíteni. További részletek Kiss Erika írásában a Jászberény Online-on. |
A helytörténeti kutatást is gazdagító leletekből a restaurálás után a Jász Múzeumban tárlatot rendeznek.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap