A 20. század legismertebb zongoristája: 120 éve született Arthur Rubinstein
2007. január 29. 18:00
Százhúsz éve, 1887. január 28-án született Lódzban, az akkori Oroszország területén Arthur Rubinstein, a múlt század talán legismertebb és legvirtuózabb zongoristája.
Korábban
A fáradhatatlan virtuóz
Szó szerint egyszerre kezdett beszélni és zongorázni: a hisztériára hajlamos fiú hároméves korában kezdett a billentyűkkel ismerkedni, s nagyjából ekkor mondta ki az első szavakat is. Tízéves korában meghallgatta őt a híres hegedűművész Joachim József, aki ettől kezdve személyesen felügyelte zenei képzését.Rubinstein 1900-tól Berlinben tanult, három év múlva már a Berlini Filharmonikusokkal lépett fel - a koncertről írott kritika nem is csodagyereknek, hanem érett muzsikusnak nevezte a tizenhat éves zongoristát. 1904-ben Párizsba utazott, ahol megismerkedett Ravellel, Dukas-val és a szerző jelenlétében játszotta el Saint-Saens második zongoraversenyét. A fiatal virtuóz 1906-ban mutatkozott be Amerikában, de - ekkor még - hűvös fogadtatásra talált.
Párizsba visszatérve négy évig kerülte a nyilvánosságot, eközben volt koldusszegény és a társaság kedvence is, miközben rendületlenül gyakorolt. Az első világháború kitörése Londonban érte, itteni 1912-es bemutatkozásán Pablo Casals kísérte. A következő évek során Spanyolországban és Dél-Amerikában turnézott. Ez az időszak fordulópontot jelentett életében: a közönség rajongott érte, ő pedig közönségéért - olyannyira, hogy megtanult spanyolul és spanyol szerzők műveit kezdte játszani. Villa-Lobos neki dedikálta Rudepoema című szerzeményét, a valaha írott legnehezebb zongoradarabok egyikét, a fiatal Astor Piazzolára pedig olyan hatást tett egy Buenos Aires-i koncertjén, hogy az neki ajánlotta zongoraversenyét (bár Rubinstein vitatta a kompozíció műfaji meghatározását.)
Rubinstein anyagilag és művészileg megerősödve tért vissza az európai pódiumokra, s barátai, Picasso és Cocteau oldalán belevetette magát a párizsi társasági élet forgatagába. 1932-ben megnősült, egy híres lengyel karmester nála húsz évvel fiatalabb lányát vette el. A házasság révébe evezve lecsillapodott, első gyermekének megszületése után vidékre költözött és napi tizenkét-tizenhat órát is gyakorolt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap