A hintapolitikus: 40 éve halt meg Kállay Miklós egykori miniszterelnök

Negyven éve, 1967. január 14-én halt meg New Yorkban Kállay Miklós egykori miniszterelnök, aki angolbarát politikusként a II. világháború idején két éven át állt a kormány élén.

Angolbarát politikus a háborús kabinet élén

Nagykállói Kállay Miklós elszegényedett nemesi középbirtokos családba született 1887. január 23-án Nyíregyházán, szülei nyolcadik gyermekeként. A vidéki dzsentri élet nehézségei ellenére jogi diplomát szerzett, a politikai életbe az I. világháborút követően kapcsolódott be intenzívebben. Nagy politikai példaképe, Bethlen István kormányában kereskedelemügyi államtitkárként tevékenykedett, majd Gömbös Gyula alatt földművelésügyi miniszter lett. Politikai nézetei azonban annyira ellentétesek voltak a miniszterelnökével (leginkább annak a totális állam felé mutató elképzeléseit illetően), hogy amikor a tengelyhatalmakkal rokonszenvező Gömbös 1935-ben átalakította kormányát, Kállay önként lemondott, csatlakozott Bethlen Istvánhoz, és kiléptek a kormánypártból, a Magyar Élet Pártjából.

Horthy Miklós kormányzó nem sokkal később mindkettejüket a felsőház tagjává nevezte ki, Kállay pedig 1937-ben egy a szívéhez nagyon közel álló megbízatást kapott: ő lett az akkor megalakult Országos Öntözésügyi Hivatal elnöke. Vezetősége idején hosszú távú programba kezdett, amelynek célja a tiszántúli területek vízgazdálkodásának és csatornarendszerének kialakítása volt.

Gömbös halála után visszatért a kormánypárt soraiba, de a munkában csak jó barátja, Teleki Pál miniszterelnöksége idején vett részt. A Teleki öngyilkossága után kormányfővé kinevezett és az ország hadba lépését bejelentő Bárdossy László nézeteivel viszont a leghatározottabban nem értett egyet, így visszautasította annak újabb zsidótörvényről szóló javaslatát a házassági jog módosításáról, és a parlamentben is ellene szavazott. Valószínűleg a bethleni vonalat képviselő mérsékelt politikai nézeteinek és angolbarát politikai orientációjának köszönhette, hogy 1942 márciusában Horthy őt nevezte ki kormányfővé. Kállay emlékirataiból kiderül, hogy elődjénél tett látogatásakor a németek támogatását bíró Bárdossy ezt mondta neki: "Te katasztrófába viszed az országot. Rólad mindenki tudja, hogy németellenes vagy és angolbarát vagy, és nem vagy antiszemita. Futsz az angolok után, de soha nem nyered meg őket."

Valóban, Kállaynak első perctől nagyon nehéz dolga volt. Párttársait, minisztereit szinte alig ismerte, közülük pedig többen a németekhez voltak hűek, így a kormány működését a háborús helyzet mellett a nagyfokú bizalmatlanság is nehezítette. Kormányfőként ellenállt a németek nyomásának, hogy Bárdossyt vagy Sztójay Dömét nevezze ki külügyminiszterévé, sőt hónapokon át megtartotta magának ezt a posztot. Miniszterei közül alig pár ember volt, akiben megbízhatott: Ghyczy Jenő külügyminiszter, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter és Bánffy Dániel földművelésügyi miniszter álltak a legközelebb hozzá, illetve támogatták kockázatos politikáját.

A sikertelen Kállay-kettős

Kállay saját és az ország lehetőségeihez mérten igyekezett ellenállni a németek követeléseinek, amelyek a `zsidókérdés` mielőbbi megoldását sürgették. Nemet mondott a sárga csillagra és a deportálásokra, a nyílt konfrontáció elkerülése érdekében viszont jóváhagyta, hogy az izraelita vallást visszaminősítsék bevettből elismertté. Egyéb rendelkezések kimondták, hogy a zsidó vallásúak nem szerezhetnek földingatlant, s hogy munkaszolgálatra kötelesek. S bár ezek a jogszabályok enyhébbek voltak a többi csatlós államban elfogadottaknál, folytatásai voltak az 1938-ban az I. zsidótörvénnyel megindult folyamatnak.

A Kállay-kormány

Kállay igyekezett felvenni a kapcsolatot az angolokkal és az amerikaiakkal, akik azonban tartózkodással fogadták a kiugrási terveket és komolyabb tanúbizonyságot vártak a magyar kormánytól. Az angolszászok és a németek közötti hintapolitika veszélyes játszma volt, a szövetségesek 1943-as szicíliai partraszállása után azonban Kállayék úgy gondolták, hogy megéri kockáztatni. A magyar kiugrásnak ugyanis akkor lett volna valós esélye, ha a nyugati szövetségesek a Balkán felől nyitnak második frontot, és előbb érnek a magyar határokhoz, mint a szovjetek, akikkel - bár Hitler ellenségei voltak - a magyar vezetés semmiféleképpen nem akart megegyezni.

A "Kállay-kettős", vagyis a hintapolitika nem teljesítette a várakozásokat: Hitler tudott arról, hogy a kormányfő és szűk társasága felvette a kapcsolatot az angolokkal, azt viszont egészen 1944 februárjáig nem sejtette, hogy erről Horthy Miklós is tudott. Nem sokkal azután, hogy ez nyilvánvalóvá vált számára, és hogy a kormányzó levélben követelte a magyar hadtestek Szovjetunióból való elengedését, Hitler zöld utat adott a Margaréta-tervnek, vagyis Magyarország megszállásának. Az 1944. március 19-én történtek meglepetésszerűen érték a politikai vezetést, bár már előzőleg tudtak a németek csapatösszevonásáról. A hintapolitika másik kudarca az volt, hogy a szövetségeseknek érdekükben állt abban a hitben tartani Kállayt, hogy lesz egy balkáni front, mert ezzel is lekötötték a németek figyelmét, miközben már zajlottak a normandiai partraszállás előkészületei.

A német megszállást követően Kállay a török nagykövetségre menekült, de azt a nyilasok követelésére 1944 novemberében kénytelen volt elhagyni. Letartóztatták és Sopronkőhidára, majd Mauthausenbe, később pedig Dachauba vitték, itt érte a világháború vége. 1945-öt követően nem akart visszatérni Magyarországra. Nyolc éven át Caprin, utána pedig haláláig az Egyesült Államokban élt, ahol aktívan bekapcsolódott az emigrációs mozgalmakba. Emlékiratait Magyarország miniszterelnöke voltam címmel írta meg. Hamvait 1993-ban hozták haza.

(Múlt-kor/MTI)