Kiállítás a magyar operajátszás legendás alakjáról
2006. december 19. 09:30
Oláh Gusztáv rendezőnek, díszlet- és jelmeztervezőnek, a magyar operajátszás kiemelkedő alakjának műveit bemutató kiállítás nyílt csütörtökön Budapesten, a Magyar Állami Operaházban.
Korábban
Amatőr egyiptológus volt a díszlettervező
Az operaház, a hagyatékot őrző Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárával együttműködve, reprezentatív tárlattal idézi fel a legendás rendező, díszlet- és jelmeztervező alakját, és mutatja be hatalmas életművének legszebb, operai vonatkozású darabjait. A kiállítás apropóját az adta, hogy 50 éve annak, amikor Oláh Gusztáv 55 évesen, orvosi műhiba következtében meghalt Münchenben.Az igazgató kiemelte, hogy Puccini Bohémélete ma is Nádasdy Kálmán 1937-es rendezésében és Oláh Gusztáv klasszikus díszleteivel látható az operaház színpadán. Szerinte a kiállított tervek képzőművészeti alkotásként is nagyszerűek, de a színpadon még meggyőzőbbek voltak. Oláh Gusztáv egymaga volt a Magyar Állami Operaháznak egy korszaka, méghozzá talán a legjobb, legsikeresebb, legmaradandóbb korszaka - tette hozzá.
"Hozzá fogható összművész nem alkotott az operaházban, ezt a reneszánsz teljességet nem képviselte más. Oláh Gusztáv az operaházat az utolsó kockájáig ismerte, koncert-szinten zongorázott, négy nyelven beszélt, valamint amatőr egyiptológus volt" - mondta a címzetes főigazgató.
Oláh Gusztáv 35 év alatt csaknem 400 előadáshoz tervezett díszletet és jelmezt, az Opera mellett a Nemzeti Színház, a Városi Színház, különböző magyarországi szabadtéri színpadok, valamint több külföldi operaház számára. A kiállításon különös érdeklődésre tarthatnak számot a naplók, levelek, fényképek, az építészettörténeti vázlatok, a finom, könnyed útirajzok és a lenyűgöző fiatalkori vázlatkönyvek.
A bemutató az operaház Vörös Szalonjában és a Székely Bertalan-teremben látható.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap