Aukciós gyorstalpaló kezdőknek
2006. december 14. 13:15
Kétféle, a német és az angolszász módszerrel zajlanak az árverések a világban, Magyarországon a német szisztéma az elfogadott - mondta el két nagy aukciós ház vezetője az MTI-nek.
Korábban
Kieselbach Tamás elmondta, hogy a német módszer szerint a kikiáltási ár - amely lehet egyben a leütési ár is - a meghatározó, ez áll legközelebb a magyar mentalitáshoz, a kultúrához. Virág Judit azt részletezte, hogy a tulajdonos, amikor beadja műtárgyát aukcióra, megbeszéli a kikiáltási árat a házzal és szerződést köt vele.
A másik, az angolszász módszer alkalmazását a magyar közönség nem érti, bonyolultnak tartja. A Christie's vagy a Sotheby's aukciósház több évszázados hagyomány szerint becsértéket állapít meg tól-ig, valamint védőárat, amely alatt nem lehet eladni képet. Például Fehér László Kisfiú című alkotása is azért nem kelt el a Sotheby's New York-i árverésén, mert a leütési ár, a 29 ezer dollár, alatta maradt a védőárnak. A műtárgy becsült értékét szakértő állapítja meg, míg a védőárat az eladó (esetleg a szakértővel közösen) jelöli meg, és a két értéknek nincs közvetlen köze egymáshoz.
Arról is beszélt, hogy Magyarországon még friss a piac, most árazódik be a műtárgyállomány. Különleges piacról van szó, mert szinte a semmiből jött létre, 50 évig nem volt aukció, vagy ha volt is, azt az állam, a Bizományi Áruház Vállalat (BÁV) szervezte, és most nagy az igény a minőségi műtárgyakra. A világban érzelmek alapján vásárolnak műtárgyat az emberek, mert pénzt befektetni másutt is lehet, de a műtárgyon keresztül saját magát, az én-tudatát, az érzelmi kötődését erősíti meg a vásárló.
Magyarország vonzza a műtárgyakat, de a szocializmusból itt maradt jogszabályok még akadályozzák szabad áramlásukat - ezek feloldására még nem született stratégia. "Egy magyar művész külföldi aukción megvásárolt alkotását nem lehet hazahozni, mert súlyos pénzeket kell kifizetni az itt tartásáért, innen kivinni sem lehet magyar képet, mert védetté nyilvánítják, így a piac görcsösen bezár" - mondta Kieselbach Tamás. Virág Judit hozzátette, hogy mindazonáltal kinyílt egy piac, mindenki próbálkozik, és ma Magyarországon több aukciósház van, mint Ausztriában, vagy Franciaországban.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap