Fába zárt történelem
2006. december 14. 12:30
Korábban
Előnyök és korlátok
Az elmondottakból három fontos következtetést kell levonni, és ezek a dendrokronológia használhatóságát korlátozó tényezők.Egyrészt az eljárás csak azokon földrajzi területeken alkalmazható, ahol a fáknak vannak évgyűrűi, azaz növekedésük szakaszos. Ezt azért kell kiemelni, mert a trópusi fák lényegében folyamatosan, pihenési periódus nélkül, nőnek, így a testükben nem találunk évgyűrűket. `Szerencsére` a Kárpát-medencei kutatók számára ez nem nagyon gyakran okoz gondot.
Mintavétel felsőfokon |
Harmadrészt az eljárás fajspecifikus, hisz az egyes fafajok nem minden hatásra azonos érzékenységűek. Így minden fafajra külön-külön el kell készíteni az említett "végtelen fát", illetve meg kell vizsgálni ennek érvényességi területét. A dendrokronológus számára ezért alapfeladat minden vizsgálat megkezdésekor meghatározni a vizsgált fa faját, pontos botanikai nevét, rendszertani helyét. A recens, azaz "lábon álló", fák vizsgálatát leszámítva a kutató csak a fa testének szöveti képét hívhatja ehhez segítségül. "Szerencsére" az egyes fatípusok és fafajok belső szerkezete élesen eltér egymástól, így fafaj-pontos eredményre lehet jutni, már 8-10-szeres nagyítás alkalmazásával is. A legtöbb európai területen csak egy-két fafajt használtak olyan mennyiségben eleink, hogy érdemes legyen dendrokronológiai kormeghatározásra gondolni. Például a mai Magyarország területén az eddig előkerült és megvizsgált famaradványok elenyésző, néhány százaléknyi része volt csak olyan, ami nem tölgyfából készült.
Arra a kérdésre, hogy hol és hogyan maradhat meg fa sok száz vagy ezer éven át, könnyen lehet válaszolni. Mindenhol megmarad fa, ahol nem tud elkorhadni. Azaz vagy nagyon száraz helyen, sivatagban, épület falába befalazva, nedvességtől óvott tárgyak, hangszerek, bútorok formájában, esetleg folyamatosan gondozott tetőszerkezetben. Vagy nagyon vizes környezetben marad meg, ahol oxigén hiányában a korhadást végző élőlények (főként gombák) nem tudnak tevékenykedni. Így jó állapotú hajóroncsokat tudnak a kutatók vizsgálni, vagy - és Magyarországon ez a leggyakoribb - a talajvízszint alatt lévő épületelemeket (pl. levert cölöpöket, kutak alsó részeit).
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.