Közös bizottság szerkeszti a japán-kínai történelemkönyvet
2006. november 22. 12:30
A kínai és japán külügyminiszter pár nappal ezelőtti találkozóján megállapodtak, hogy közös bizottságot hoznak létre a két ország történelmében vitatott pontok tanulmányozására.
Korábban
A Hanoiban tartott tárgyaláson a külügyminiszterek arról állapodtak meg, hogy a felállítanak egy 10-10 történészből álló szakértői csoportot, amely az ókortól a modern korig megvitatja két ország közös történelmének vitás kérdéseit. Az együttműködés eredményeit 2008-ban teszik közzé.
Bár korábban is történt kísérlet közös történelemkönyv elkészítésére, az eredmények az újjáéledő japán nacionalizmus miatt nem igazán kerülhettek be a közoktatásba. 2005-ben Kína és Dél-Korea közösen fejezte ki tiltakozását egy internetre is felkerült történelemkönyv ellen, amely a második világháború során elkövetett háborús bűncselekmények nacionalista átértékelésével újjáélesztette a japán birodalmi félelmeket.
Kína a könyv esetében azt kifogásolta leginkább, hogy a - jelenleg filmvászonra is készülő - 250-300 ezer áldozatot követelő nankingi mészárlás a könyvben csupán "incidensként" szerepel. A könyv ezen kívül "önvédelemként" jellemzi Japán világháborús fellépését, és a szerzők szerint a japán katonák Ázsia nyugati irányítása ellen harcoltak. A japán kormányzat szerint a végeredmény korántsem tükrözi a hivatalos, akadémikus-történészi álláspontot, ráadásul csupán a középiskolák egy százalékában használják tankönyvként.
Tiltakozás az oktatási reform ellen |
Bár léteznek törekvések Kína és Japán múltról szóló vitáinak enyhítésére, az új japán kormányfő elképzelései sokak szemében inkább aggodalomra adtak okot. Az alsóház által elfogadott törvénymódosítás például lehetővé teszi a tanárok számára, hogy kizárólag a hagyomány és a hazafiság eszméire hivatkozva tanítsák a történelmet.
A jelenleg felsőház elé kerülő javaslat első alkalommal változtatná meg az 1947 óta érvényben lévő oktatási törvényt. Az új miniszterelnök, Abe Sinzo szerint a törvény módosítása a nemzeti érzés mellett a fegyelmet is növelné az iskolákban. A konzervatív képviselők szerint a jelenlegi oktatási törvény túl nagy teret enged az egyéniségnek, a tanárokkal szemben a diákok számára biztosít túlzott szabadságot. A törvény ellenzői éppen attól tartanak, hogy a módosítás csak a jelenleg is ébredező nacionalizmusnak nyújtana táptalajt, ezért a himnusszal kapcsolatos vitákban képviselt álláspontjukhoz hasonlóan ismételten felhívták a figyelmet a második világháborúhoz vezető út veszélyeire.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap