Meghal Gombaszögi Ella színésznő

2004. szeptember 13. 12:06

Egyike volt a négy Gombaszögi-nővérnek, akik közül ő és Frida futott be színészi karriert. 1913-tól a Vígszínház, majd 1924-től a Magyar Színház tagja volt, 1929-től csak meghatározott szerepekre szerződött. 1945 után az Operett-, a Víg- és a Művész-, 1948-51-ben a Madách Színházban játszott. Pályáján főként komikus szerepekben aratott sikert. Ő teremtette meg az 1930-as évek `komika-ideálját`. Ismertebb filmjei: Meseautó, Légy jó mindhalálig, Janika, Déryné. A közönség és a kollégák egyaránt imádták, mindenki Gombának becézte. Sikeres művész és elbűvölő ember volt. Dundinak számított, de derűsen viselte súlyát, és ha néha gyenge pillanatában fogyókúrázni kezdett, a kollégák azonnal tiltakoztak. Feleki Kamill fel volt háborodva: `Az a kár, hogy nincs belőled több `- mondta neki. Legendák jártak szabadszájúságáról. Főbb szerepei: Elza (Molnár: Az ördög); Sári (Heltai: Tündérlaki lányok); Sári (Szomory: Hermelin). 1930-tól filmekben is játszott, elsősorban Kabos Gyula partnereként. Főbb filmszerepei: Kísértetek vonata (1933); Iza néni (1933); Meseautó (1934); Emmy (1934); Elnökkisasszony (1935); Légy jó mindhalálig (1936); Lovagias ügy (1937); Hazugság nélkül (1945): Janika (1949); Déryné (1951).

Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. tavaszi száma