2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Meghal Egressy Gábor színész

2004. szeptember 13. 12:06

Sajólászlófalván született 1808. november 3-án. Vidéki kezdés után a Nemzeti Színházban játszott. 1838-ban ő játszotta a Nemzeti első Shakespeare-előadásán a Lear király címszerepét. Korának legműveltebb magyar színésze, a színészet első magyar elméletírója volt. 1848. március 15-én az ő tolmácsolásában hangzott el a Nemzeti dal című Petőfi-vers a Nemzeti Színházban. Petőfinek egyébként is barátja volt, de ismerte Vörösmartyt és Kossuthot is. A szabadságharc kitörésekor nemzetőr lett, majd két hónapig Szeged kormánybiztosa volt. Világos után Törökországba emigrált, s távollétében halálra ítélték. (A viddini menekülttáborban besúgónak állt, feladata volt a száműzött kormányzó megfigyelése.) 1850 szeptemberében hazatért, majd 1851 októberében amnesztiát kapott. 1854-től újra fellépett a Nemzeti Színházban. Kiváló drámai színész volt, ő indította el a Shakespeare-kultuszt Magyarországon, volt Hamlet, Macbeth, II. Richárd és Othello is. Sokszor játszotta a Bánk bán címszerepét is. Ő alapította a Magyar Színházi Lapot, az első magyar színházi folyóiratot, s foglalkozott rendezéssel és műfordítással is. 1865-től tanított az akkor megnyílt Színitanodában, amelynek egyik létrehozója volt. 1866. július 30-án előadás közben a színpadon szélütés érte, és még aznap este meghalt. Öccse volt Egressy Béni, a Szózat megzenésítője.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár