Mengele csak rövid fejezet a náci orvostudományban
2006. július 20. 13:15
Korábban
Megdöbbentően sok tekintélyes orvosprofesszorral
Az összegyűjtött dokumentumok alapján először az Amerikai Orvostörténeti Társaságban tartott előadást, mivel úgy vélte, `ez nem zsidó ügy, ez az egész emberiséget érintő probléma, hiszen többek között 600 ezer magyar állampolgárt küldtek ártatlanul a halálba` - mondta. Az előadásnak fantasztikus visszhangja lett, amelynek nyomán számos tévéinterjú és cikk született. A könyv első része a német orvostudomány fasizálódását, a második a különböző orvosi kísérleteket tárgyalja, a harmadik pedig a jelenség etikai értékelésével foglalkozik.Alfred Pasternak szerint e kísérletek három kategóriába sorolhatók: az elsőbe a német hadsereg számára folytatott kísérletek tartoznak, amikor először a világtörténelem során élő embereken próbáltak ki különféle betegségek - például flekktífusz - elleni oltóanyagokat. Ide tartoznak azok a kísérletek is, amikor különböző mélységű bemetszéseket végeztek a foglyok alsó végtagján, hogy kitapasztalják, hogyan gyógyul, ha egyáltalán gyógyul a seb, amennyiben szemetet, vagy üvegszilánkot dörzsölnek bele.
A második csoportot olyan `kutatások` alkották, amelyek a német faj felsőbbrendűségét voltak hivatottak bebizonyítani. A szerző szerint Mengele összes kísérlete antropológiai tárgyú volt, de végeztek csontvázkísérleteket is - megöltek foglyokat, hogy az izmoktól és minden egyébtől megszabadított csontvázon különböző antropológiai méréseket végezzenek.
A harmadik csoportot a tábori orvosok kísérletei alkotják, akik a legőrültebb ötleteiket próbálták ki a foglyokon. Akadt olyan, aki azt vizsgálta, hogy tűző napon meztelenül, élelem és ital nélkül mennyi idő alatt pusztul el az ember, vagy hogy mekkora adag fájdalomcsillapító lehet halálos, de végeztek homoszexualitás-elleni műtéteket is.
A könyv utolsó fejezete 184 olyan német orvos életrajzát tartalmazza, akik tevékenyen részt vállaltak a kísérletekben. `Megdöbbentő, hogy milyen sok addigra már ismert, tekintélyes orvosprofesszor volt közöttük` - mondta Alfred Pasternak, aki úgy érzi: könyvével adósságot ró le.
A professzor egyébként egy most megjelent könyvétől független kutatás során azt tanulmányozta, hogy milyen nőgyógyászati kihatásokkal járt a koncentrációs táborokban töltött idő a túlélők további életére: a tanulmány hamarosan amerikai nőgyógyászati szaklapban lát napvilágot.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Legfrissebb
Legolvasottabb
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50