Az ópusztaszeri Emlékpark lett az év múzeuma

2006. június 6. 13:00

Látogatóbarát kiállításaiért és rendezvényeiért az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot választották az év múzeumának.

Az elmúlt tíz esztendő során mintegy 3,5 millió látogatót fogadó emlékpark a magyar kultúra szerves része - jelentette ki Nagy László igazgató, amikor felavatta az Év múzeuma díjat jelképező emléktáblát a Feszty-körképnek is helyet adó rotunda előcsarnokában. Az ország közel nyolcszáz múzeumi intézménye közül 18 pályázott az elismerésre, közülük választotta ki a szakmai zsűri a parkot - mondta az igazgató.

Nagy László szerint a díj az elmúlt 35 év során elvégzett munka elismerése, mely során a park kulturális szerveződésből gazdasági társasággá vált. A korábban múzeumi önálló osztályként működő park már több mint tíz esztendeje közhasznú társasági formában üzemel. A legnehezebb ezidő alatt a nemzeti kulturális értékek megőrzése és bemutatása, valamint a gazdasági tevékenység közötti összhang megtalálása volt - hangsúlyozta a szakember.

Bár az emlékpark folyamatosan dobogós helyen szerepel a múzeumi intézmények látogatottsági listáján egyetlen forint normatív támogatást sem kap - mondta az igazgató. Ahhoz, hogy a park a kulturális piacon egyenlő versenytárssá válhasson igazi hungarikummá kell válnia, s folyamatosan bővítenie rendezvényei és szolgáltatásai körét - közölte Nagy László.

(Múlt-kor/MTI)

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma