Megszületett Sigmund Freud pszichiáter
2004. szeptember 13. 12:06
Freiburg-ban látta meg a napvilágot. Orvosi tanulmányai során kezdett érdeklődni a fiziológia iránt, elmekórtannal azonban csak 1885-ös, párizsi tanulmányútja nyomán kezdett foglalkozni. Bécsben orvosi praxist folytatott, majd 1938-ban a nácik elől Londonba menekült. Barátjával, Josef Breuerral kidolgozta az általuk katarzisnak nevezett eljárást, amely lehetővé tette hipnotikus állapotban lévő pácienseinek, hogy a lelki sérüléseiket okozó eseményekre visszaemlékezzenek és felszínre hozzák azokat az érzéseiket, amelyeket a sokk idején elfojtottak, ennek eredményeként ébredéskor, a katarzis nyomán zavaró tüneteik megszűntek. Freud és Breuer Tanulmányok a hisztériáról című munkájukban publikálták eredményeiket 1895-ben. Később felhagyott a hipnózissal és kialakította az ún. szabad asszociációs terápiát, amely technika a pszichoanalízis alapja lett. 1935-ben Álomfejtés című művében, amely a pszichoanalízis elméletének megalapozása, részletesen elemezte saját maga, illetve páciensei álmait. Ebben arra következtetett, hogy a felnőttkori neurotikus zavarok a korai gyermekkorban keletkeztek. További műveiben rekonstruálta a gyermekkori szexualitás fejlődését, illetve elemezte a halálösztön fogalmát. Londonban halt meg 1939. szeptember 23-án.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap