Megszületett Csemegi Károly jogász
2004. szeptember 13. 12:06
Csongrádon született, jogi tanulmányait Pesten végezte. A szabadságharc alatt szabadcsapatot szervezett, amelynek őrnagya volt. Ezért a bukás után börtönbüntetést kapott, s besorozták az osztrák hadseregbe. Később Aradon volt ügyvéd, majd 1867-től az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott. 1878-ban ő volt a Magyar Jogászegylet megalapítója és első elnöke. Egyik kidolgozója volt az igazságügyi szervezeti törvények tervezetének és az 1871. évi XXXIII. tc-nek az ügyészségi szervezetről, amelynek alapján a bírói hatalom elkülönült a közigazgatástól. Nevét azonban az első magyar Btk., az ún. Csemegi-kódex (1878. évi V. tc.) tette ismertté, mely a kor leghaladóbb eszméit tükrözi. Mint kúriai tanácselnök korszerű eljárásjogi elveket (a vád, a védelem, valamint a kétoldalú meghallgatás elve) vezetett be az akkor még nem kodifikált, törvénybe nem foglalt eljárási gyakorlatba. Kiváló szónok is volt. Budapesten halt meg 1899. március 18-án. 2001 októberében egy róla elnevezett könyvtárat avattak fel szülővárosában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap