Hunyadi nyomába ered a Nemzeti Emlékezet Program
2006. április 20. 10:00
A 2006. július 22-ei, nándorfehérvári diadal 550. évfordulója emlékére az Oktatási Minisztérium - a Történelemtanárok Egylete közreműködésével - a Nemzeti Emlékezet Program keretében tanulmányi kirándulást szervez az események helyszíneire.
Korábban
A török szultán serege 1453-ban elfoglalta Konstantinápolyt, az akkor ismert világ egyik legnagyobb városát. Európán úrrá lett a rémület, hogy a mohamedánokkal szemben nem lesznek képesek megvédeni magukat. Nándorfehérvárnál azonban az alig 10 ezer magyar védő nem rettent meg a velük farkasszemet néző több mint 100 ezres török seregtől, s annak ágyúitól. Habár néhány nappal a támadás megindulása után a vár már romokban hevert, Hunyadi és Kapisztrán katonái reménytelennek látszó helyzetükben is az utolsó csepp vérükig harcoltak, míg végül a török sereg visszavonult.
A tanulmányi kirándulás időpontja: 2006. július 20-24.
Pályázhatnak magyar állampolgárságú középiskolai tanulók 14 éves kortól, továbbá általános és középiskolai tanárok.
A pályázatban közölni kell
- a pályázó nevét, értesítési címét, telefonszámát, e-mail címét,
- iskolájának nevét, címét és telefonszámát.
A pályázathoz mellékelni kell a pályázó
- érvényes útlevelének fénymásolatát (mind tanuló, mind tanár esetén),
- szülőjének, gondviselőjének hozzájárulását az utazáshoz (18 év alatti pályázó esetén),
- tanuló esetén leírást az alábbiakról:
Miért érdekli ez a kérdés? Eddigi tanulmányaiban, olvasmányaiban, médiumban hogyan találkozott a nándorfehérvári diadallal, Hunyadi János nevével, az miért keltette fel az érdeklődését? Inspirálta-e további olvasmányokra? Mit gondol az adott történelmi eseményekről, kontextusukról, hogyan értékeli ezeket? Miként látja a történelmi személyiség szerepét az események alakításában? Jellemezze a csata hadtörténeti és kultúrtörténeti jellegzetességeit! - tanár esetén leírást az alábbiakról:
Tanári munkája során milyen formában és keretek között, milyen módszerekkel tanította a Nándorfehérvári diadal eseményeit? Sikerült-e komplex módon bemutatni az összefüggéseket? Hogyan tudta a megfelelő történelmi kontextusban és körülmények között értékelni Hunyadi szerepét? Mennyire látja fontosnak Hunyadi személyiségét és hatását?
A tanulmányi kirándulás költségét az Oktatási Minisztérium fedezi.
A pályázat beérkezésének határideje: 2006. május 15.
A pályázatot az alábbi címre kell küldeni:
Oktatási Minisztérium
Miniszteri Kabinet
1055 Budapest
Szalay u. 10-14.
A pályázók közül a Történelemtanárok Egylete által delegált bizottság választja ki a tanulmányi kirándulás résztvevőit, akik 2006. május 31-ig értesítést kapnak. A győztesek listáját a minisztérium honlapján teszik közzé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.