Meghal Perczel Zita színésznő
2004. szeptember 13. 12:06
A két világháború közötti magyar színpad és film kiemelkedő egyénisége Budapesten született 1918. április 26-án. 1932-ben egy évig tanult a Színházi Akadémián, de nem fejezte be iskoláit, mert 1933-ban a Nemzeti Színház szerződtette. 1935 és 1937 között a Vígszínház tagja volt. Ösztönös tehetségnek tartották. 1934-ben kezdett filmezni és még abban az évben kirobbanó sikert aratott a Meseautó női főszerepével. Ezután sorozatban kapta a filmszerepeket. Ismertebb filmjei: Az új rokon, a Duna-parti randevú, a Lovagias ügy és a Marika. 1938 elején meghívta a franciaországi Saint George Színház. 1940 és 1951 között az Amerikai Egyesült Államokban szerepelt, majd visszatért Európába. Egy ideig ismét Franciaországban élt, később Rómában telepedett le. Mintegy negyvenéves távollét után nagy sikerrel visszatért a magyar filmezéshez és a magyar közönséghez. Ezt követően megosztotta életét Budapest és Róma között. András Ferenc rendező szavait idézve: `megtartotta szép magyar beszédét, friss szellemét, kíváncsiságát, emberszeretetét`. Büszkén vállalta nagymama korát és szerepkörét. Élete utolsó percéig dolgozott, halála előtt a Budapest Filmstúdiónál Kardos Ferenc rendezésében A világ legkisebb alapítványa című filmben forgatott volna.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült 19:06
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József 17:05
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon 16:05
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! 15:10
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti 14:20
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő 13:20
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága 09:50
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap