Tévedésből tüntették ki Jaruzelski tábornokot
2006. március 30. 11:30
A Szibériába deportáltak emlékérmével tüntette ki tévedésből Lech Kaczynski lengyel államfő a kommunista rendszer egykori erős emberét, Wojciech Jaruzelski tábornokot.
A tábornok 2004-ben |
A 82 éves Jaruzelskit - akinek vezetésével 24 évvel ezelőtt, 1981. december 13-án vezették be a politikai ellenzék, főként a Szolidaritás szakszervezet megtörésére a hadiállapotot Lengyelországban - valóban Szibériába deportálták családjával együtt 1940-ben, amikor Lengyelország keleti fele az 1939-ben megkötött Molotov-Ribbentrop paktum értelmében szovjet megszállás alá került. Jaruzelski apja Szibériában halt meg, míg ő maga csatlakozott a kommunista mozgalomhoz, és pályája a Szovjetunióban megalakult lengyel hadseregben ívelt magasra.
A tábornok a lengyel televízióban bemutatta azt a dokumentumot, amelyet az államfő írt alá az emlékérem odaítéléséről. Jaruzelski kijelentette: annál is inkább nagyra értékeli a kitüntetést, mert az azt jelentheti, hogy az elnök felülemelkedett a történelmi megosztottságon. Kaczynski, a Szolidaritás régi harcosa ezzel szemben mindig is nyíltan hirdette antikommunista beállítottságát és Jaruzelski tábornok iránti ellenszenvét.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap