Virgina Woolf önkezével vet véget életének
2004. szeptember 13. 12:06
Virginia Adeline Woolf Londonban született 1882. január 25-én. Gyermekkorában sok trauma érte, féltestvére éveken át szexuálisan molesztálta. 1895-ben édesanyja meghalt, akkor kapott először ideg- összeomlást. Egész életében attól rettegett, hogy megőrül, depresszió gyötörte, többször kísérelt meg öngyilkosságot. Az idő és a tér korlátait átszakító, a hagyományos forma és a valószínűség kereteiből is kitörő, kísérletező, impresszionista regényeivel Proust és Joyce útját követte. Műveiben a valóság hőseinek tudatában, benyomásaiban jelenik meg. Könyveit magyarul is kiadták. Az első, az 1915-ben megjelent Kiutazás, majd az Éjszaka és nappal, a Jacob szobája, a Mrs. Dalloway, A világítótorony, a legjelentősebbnek tartott Orlando, a Hullámok és az Évek. Az 1929-ben megjelent Saját szoba című esszéje a modern női gondolkodás egyik alapszövege. Utolsó regénye a Felvonások között, összegző művészregény, amely csak halála után jelent meg. Gyenge idegrendszere nem bírta a terhelést és a II. világháború borzalmait, s öngyilkos lett. Az 1970-es években indult meg teljes hagyatékának kiadása és elemzése, ami feltétlen eredetiségének felismeréséhez vezetett. Kultuszát a róla elnevezett tudományos társaság ápolja. Férjével alapított könyvkiadójuk által jelent meg Madách: Az ember tragédiája angolul, amelynek példányát az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap