Megszületett Esterházy Pál herceg
2004. szeptember 13. 12:06
Kismartonban született. Egy évig a bécsi kereskedelmi akadémiára járt, majd Münchenben folytatta tanulmányait. A Pázmány Péter Tudományegyetemen államtudományi és jogi doktori fokozatot nyert. Apja, Esterházy Miklós halála után Sopron vármegye örökös főispánja lett, de politikával nem foglalkozott. Támogatta a tudományokat és művészeteket. Az Esterházy-hitbizomány uraként folytatta a Hanság telkesítését, fejlesztette és tökéletesítette az állattenyésztést. Magnemesítést létesített, korszerűsítette badacsonyi szőlészetét. Kapuváron húsgyárat, Dombóváron malmot és sertéshizlalót létesített. Telkeket parcelláztatott és juttatott alkalmazottai számára. 1938-ban 300 000 pengős alapítványt tett az orvosi kutatás előmozdítására. A magyar képzőművészetet évenkénti vásárlásaival, festészeti és szobrászati díjak adományozásával támogatta. Elkészíttette Eszterházán a Haydn-domborművet és Kismartonban a Haydn-síremléket. Saját költségén kiadatta Esterházy Miklós nádor m. és török iratait. 1948-ban letartóztatták, a Mindszenty-per negyedrendű vádlottjaként 1949. februárban 15 év fegyházra és vagyonelkobzásra ítélték. 1956 októberében szabadult ki, Ausztriában, majd haláláig (1989. május 25.) Svájcban élt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap