Könyv jelent meg a CIA titkos kísérleteiről
2006. március 6. 13:00
A világ mint laboratórium: kísérletek egerekkel, nyulakkal, emberekkel címmel jelent Rebecca Lemov, a Washington State University antropológusának könyve.
Ezek a páciensek kezdetben azok a katonák voltak, akik Észak-Koreában fogságba estek, majd kiszabadultak. A CIA attól tartott, hogy ezeket az amerikaiakat különböző módszerekkel hazájuk ellen fordítják. Lemov szerint az amerikai titkos szolgálat az úgynevezett "puha kínzás" (soft torture) technikáját alkalmazta, azaz az alanyt nem hagyták aludni, drogozták, és egyik kihallgatás a másikat érte.
Amikor 1953-ban az Észak-Koreából hazatérő volt foglyok megérkeztek San Franciscóba, olyanok voltak, mint az "automaták", még legközelebbi hozzátartozóikat sem ismerték fel. A CIA által segítségül hívott Harold George Wolf, a Cornwelli Egyetem pszichológusa megállapította, hogy nem egyszerű "hazatérési szindrómában" szenvednek, hanem személyiségük kettőződött meg a kínzásokkal szembeni természetes reakcióként. A gyógymód szörnyű volt: bezárták őket egy fény nélküli, hangszigetelt cellába és olyan biológiai és vegyi anyagokkal kezelték őket, amelyekkel magatartásukat kívánták megváltoztatni.
Ewen Cameron kanadai pszichiáter a páciensek egójának "megtisztítására" bevetette az elektrosokkot is. Ezután következett a "visszaprogramozás". Később ezeket a módszereket valódi vagy állítólagos pszichikai zavarokkal küzdő civileken, sőt gyerekeken is kipróbálták. A kísérleteket a 60-as években hagyták abba.
Az ügyről már 1962-ben kiszivárgott valami: John Frankenheimer filmje, A mandzsúriai jelölt egy Észak-Koreából hazatérő, az amerikai elnök meggyilkolására beprogramozott katonáról szólt (a filmet 2004-ben újraforgatták Jonathan Demme rendezésében, ám itt már az iraki háborúból tér haza a főszereplő).
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap