Megszületett Arany Bálint, kisgazdapárti politikus
2004. szeptember 13. 12:06
Rinyaujlakon született. Apja a helyi református elemi iskola igazgató-tanítója volt. Ő maga a csurgói református gimnáziumban érettségizett, majd a budapesti Műegyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát. Még abban az évben, 1925-ben az SKF, a Svéd Golyóscsapágy Rt. alkalmazottja és egyik legkiválóbb tervezőmérnöke lett. Az ún. Magyar Közösségnek az 1930-as évek közepétől volt tagja. A szervezet - a magyar lakosság túlnyomó többségével együtt - a trianoni béke revízióját hirdette, de szemben állott mind a német, mind pedig az orosz hódító szándékokkal. Arany a háború után a Független Kisgazdapárt országos szervezési osztályát vezette, s 1946 decemberében tartóztatták le. 1947-ben a Magyar Közösség más tagjaival együtt az ún. `összeesküvési per` egyik fővádlottja lett. A perben halálra ítélték, majd büntetését 12 évi fegyházra változtatták. 1956-ban szabadult és jogilag rehabilitálták. Ezután tervezőmérnökként dolgozott, de haláláig (Budapest, 1987. november 14.) rendőri zaklatások kísérték. - A több száz vádlottal megrendezett első magyarországi kirakatper lefolyásáról szóló emlékiratában az olvasók `első kézből` kaphattak hiteles tájékoztatást az oroszországi NKVD és a magyarországi ÁVO pincéiben lezajló véres eseményekről, a vallató tisztek embertelenségéről, az ún. `független` bírák tevékenységéről, jelleméről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.