Megszületett Monet
2004. szeptember 13. 12:06
Claude Oscar Monet Párizsban született. Az impresszionizmus vezéregyénisége és legkövetkezetesebb képviselője gyermekkorát Le Havre-ban töltötte, 1859-ben ment Párizsba. Festőtársaival, Renoirral és Bazille-lel szemben álltak az akadémizmussal, és Monet vezetésével a fontainebleau-i erdőbe jártak festeni. 1866-ban készült, Reggeli a szabadban című képén a hagyományos anyagszerűség már a fényreflexek keresésével párosult. Az 1874-ben bemutatott Impresszió, a felkelő nap című képe nyomán lett a csoport neve impresszionisták. 1872-78 között Argenteuil-ben élt, ezek voltak művészete kiteljesedésének évei. Festészetének csaknem kizárólagos témája a táj volt, képein nem a tárgyak térbeli ábrázolására, hanem a színek és a megvilágítás viszonyának kifejezésére törekedett (A Szajna Argenteuil-nél - 1868, Boulevard des Capucines - 1876). Feldarabolta a tiszta színekkel festett vonalakat és érdeklődése elmosódott körvonalú témák megfestése felé fordult, a vízen villódzó fényeket, az atmoszferikus fényhatásokat élénk, világos színekkel kísérelte meg visszaadni. Művészetét az 1880-as években kezdték fokozatosan elismerni. 1889-ben Rodin-nel közösen rendezett gyűjteményes kiállításának igen nagy sikere volt. A Saint Lazare pályaudvar (1876) és a Roueni katedrális (1892) című sorozatokban ugyanazt a témát különböző napszakokban festette meg. Késői korszakának kiemelkedő alkotásai a Themze-képek (1899-1904). Művészetének óriási hatása volt, s van még ma is. A budapesti Szépművészeti Múzeum három alkotását őrzi.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap