Megtartják az első müncheni `sörfesztivált`
2004. szeptember 13. 12:06
Ezen a napon vezette oltár elé Lajos bajor trónörökös, a későbbi I. Lajos király Therese von Sachsen-Hildburghausen kisasszonyt. A menyegzőt Münchenben öt teljes napon át ünnepelték. A Wittelsbach uralkodó család étellel, itallal vendégelte meg az ünnepségek részvevőit. Végül lóversenyt rendeztek a város kapui előtti réten, amelyet a menyasszony tiszteletére `Theresien-Wiesé`-nek neveztek el. A házasságkötést már abban az időben népünnepélyként (Volkskfest) emlegették. A rákövetkező évben megismételték a rendkívül népszerű lóversenyt és ezzel lerakták a belőle később kialakuló Oktoberfest alapjait. Ehhez járult még a mezőgazdasági szakkiállítás októberi megrendezése is. 1818-ban már felállítottak két hintát és az első `ringlispílt`. A 1896-ban felépítették az első nagy sörkerteket. Az Oktoberfestet több mint másfél százados története során 24 alkalommal kellett elhalasztani háború vagy járványos megbetegedések miatt. Napjainkban a bajorországi Oktoberfestet a világ legnagyobb és legrégibb hagyományú népünnepélyeként tartják számon. A 16 napon át tartó fesztivált az utóbbi években szeptember második felében rendezik meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap