Olajvállalatok segítik a norvég régészeket
2005. szeptember 27. 10:00
A múlt héten Norvégia nyugati partjainál befejezték minden idők legmélyebben zajló tenger alatti ásatását. Olajvállalatok finanszírozzák a mélytengeri vezetékfektetés előtti biztonságos leletmentést, a tökéletesen érintetlen hajóroncsok szakszerű feltárását.
Az olajkonzorcium a régészeket azért bérelte fel, hogy megvizsgálják a helyszínt, majd megjelöljék azt a helyet, ahol a vezetéket a roncs károsítása nélkül le lehet fektetni. "Az olajtársaságok támogatásából dolgozunk" - mondta el az MSNBC-nek a Norvégiai Tudományos és Technológiai Egyetem munkatársa, Fredik Søreide. "Azt hiszen ezért senki más nem fizetne".
A távirányítású robotokat használó kincsvadászok korábban már mélyebb vizekben fekvő roncsokat is kifosztottak, a régészek viszont nem tudtak ilyen kutatásokat finanszírozni. Az óceánfenéken olajvezetéket építő társaságok azonban mostanában egyre több távoli olaj- és gázmezőt szeretnének kiaknázni, így sokszor ütköznek eddig ismeretlen hajóroncsokba. Ezek feltárásához egy nemrég megkötött egyezmény értelmében régészeket hívnak, és fizetik a biztonságos leletmentés teljes költségét is.
A kutatókat az eddigi gyakorlattal szemben - amikor a felszínről irányították a leletmentést - ezúttal egy különleges kabinban leeresztik a tenger fenekére, és onnan vezérelhetik távirányítású robotjaikat. A projekt vezetője, Marek Jasinski szerint: "A mélyvíz a tengeri régészet végső határa. Az új technológiáknak köszönhetően a szárazföldi precizitáshoz és körülményekhez hasonlóan tudjuk megvizsgálni és kiemelni a tengermély kulturális örökségét."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.