Vitatott a skót nemzeti hős szerepe
2005. szeptember 8. 10:00
William Wallace, a rettenthetetlen skót történelmi figuráját halálának 700. évfordulója kapcsán értékelik újra: egy történész szerint ugyanis igazából Anglia és Skócia egységét szimbolizálja.
A rettenthetetlen unionista
Wallace a Múlt-koron |
Útrakel a Rettenthetetlen kardja 700 év után rehabilitálhatják a skótok Rettenthetetlenjét Történelem-hamisítás Hollywoodban |
Wallace-t 1305. augusztus harmadikán fogták el és adták át az angoloknak Robroystonban. Ezután Londonba vitték, ahol a Westminster Hallban tartott tárgyalás során felségárulás vétkében bűnösnek találták. A tárgyalás után meztelenre vetkőztetve törték kerékbe a Smithfield Market nevű helyen. Ezután felakasztották, majd vízbefojtották és végül lefejezték. A fejét lándzsára tűzve állították ki a London Bridge tetején, és felnégyelt testék Newcastle, Berwick, Stirling és Perth városainak kapuira tűzték ki elrettentésül. Wallace történetét az 1995-ben készült, Mel Gibson által rendezett film tette népszerűvé, ám Skóciában igazán az angol erőkön 1297. szeptember 11-én Stirlingnél aratott győzelme miatt emlékeznek rá.
A skót történész szerint bár a film igaz, de sok mindent eltorzít. Devine szerint ugyanis Wallace-története minden szemszögből nagyon könnyen alakítható és értelmezhető. "Szerintem az a probléma a dologgal, hogy mióta bemutatták a Rettenthetetlent, az abban ábrázolt kép alapján Wallace hamar nacionalista ikonná vált. Mondhatjuk, hogy a nacionalisták saját céljaikra eltérítették őt, ám ez nem különbözik a korábbi korokban történtektől. Nagyon különös lehet Wallace-ra mint egyesítőre gondolni, ám a 19. századi skótok úgy gondolták, hogy neki és Robert Bruce-nak köszönhetik az egységet, mert függetlenségi háborújukkal megakadályozták, hogy Anglia meghódítsa Skóciát."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap