A Kreml megpróbálta megakadályozni a Zsivago doktor megjelenését
2005. augusztus 16. 12:30
Borisz Paszternak nemrég publikált levele szerint a szovjetek megpróbálták megakadályozni regényének külföldi megjelenését is.
Most azonban a Corriere della Sera megjelentetett egy olyan levelet, mely a visszatartásra vonatkozó kérések előtt született, és melyben 1957. június 25-én Paszternak feltárta valós kétségeit a fordítónak. A levél szerint a külföldi kiadóknak a "könyvet nem szabad visszatartani attól való félelmükben, hogy bántanak engem. Azért írtam a regényt, hogy azt kiadják és elolvassák. Ez maradt az egyetlen kívánságom". Az egyelőre még nem tisztázott, hogy ezután Paszternak mitől kezdett félni, és miért tartott könyvének megjelentetésétől, mikor megírta a már említett szeptemberi levelét; ám egy barátja decemberi levelében megtalálható, hogy az író ekkorra már komoly erkölcsi nyomás alá került.
A Corriere cikke szerint Zveteremics a levelet később visszaadta az író családjának - és az teljes terjedelmében az író hamarosan megjelenő összegyűjtött levelei közt lesz olvasható.
A Zsivago doktor hamar sikerkönyv lett, 24 nyelvre lefordították, és 1958-ban Paszternak irodalmi Nobel-díjat kapott érte, amelyet azonban felsőbb nyomásra vissza kellett utasítson. A filmváltozatot Robert Bolt 1965-ben készítette el Omar Sharif főszereplésével, mely 5 Oscar-díjat vihetett haza. A könyv a Szovjetunióban szamizdatban jelent meg, első hivatalos kiadására csak 1988-ban került sor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.