Eladó bunkerek és erődítmények Csehországban
2005. július 29. 10:15
A cseh hadsereg eladja a második világháború előtt a határ mentén épített katonai erődítményeket. `A védelmi minisztérium csupán néhány nagyobb objektumot hagy meg saját tulajdonában. Az összes többit fokozatosan el kívánjuk adni. A törvény szerint elsőként annak ajánljuk fel, akinek a földjein az objektumok fekszenek` - nyilatkozta Jan Pejsek, a védelmi tárca szóvivője a Lidové Noviny című lapban.
A cseh hadsereg jelenleg csak néhány objektumot használ, elsősorban lőszerek és más hadianyagok raktározására. Az egyes erődítmények és bunkerek árát szakértők fogják meghatározni. Ezt megelőzően azonban a hadseregnek saját költségén el kell intéznie, hogy a objektumokat nyilvántartásba vegyék a kataszteri hivatalok. Titkos katonai építményekről lévén szó, az erődítmények és a bunkerek korábban nem szerepeltek semmiféle polgári nyilvántartásban. Az építmények egy részét nyilván le kell majd rombolni, mert már nagyon rossz állapotban vannak, míg mások nehezen megközelíthető helyen épültek.
A helyi hivatalok, a veterán klubok és katonai egyesületek más régiókban is a legkomolyabb érdeklődők közé tartoznak. Néhány helyen már megtervezték azokat a turistautakat is, amelyek keretében látogathatóak lesznek az egykori erődítmények, mivel a tapasztalat azt mutatja, hogy a turisták érdeklődnek az eddig titkos építmények iránt. A dél-morvaországi Brünn környékén már két ilyen objektum is látogatható.
(Múlt-kor/Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap