Lucy, a kétlábon trappoló emberelőd
2005. július 28. 11:00
Brit kutatók a több mint három millió évvel ezelőtti emberelőd járásának számítógépes modelljét alkották meg. A robotmodelleket vizsgáló kutatók szerint őseink a modern emberhez egészen hasonlóan lépdeltek.
A kutatók az 1974-ben Etiópiában megtalált, Lucy néven ismert Australopithecus afarensis fosszilis maradványai alapján először építettek egy robotcsontvázat, majd a szimuláció során azokra virtuális izmokat húztak, és genetikai algoritmusok segítségével megpróbálták megalkotni a teremtmény legoptimálisabb sétáló mozgását. `Végül pedig összehasonlítottuk a kész modell sebességét és lépéshosszát a modern emberével` - mondta el a robotot építő csapat tagja, Weigie Wang a Dundee Egyetemről. `Ebből arra jutottunk, hogy biztosnak tekinthető, hogy már két lábon járt`. Ezután arra is rájöttek a kísérletben, hogy a modell a szimulációs helyváltoztatások során közel ugyanolyan lábnyomokat hagyott hátra, mint amiket az Australopithecus afarensis hagyott nagyjából 3,6 millió éve a tanzániai Laetoliban.
Lucy in the Sky with Diamonds |
A fajok fennmaradását - a darwini evolúciós elmélet szerint is - döntően elősegítő "genetikai algoritmusokat" most arra használták, hogy az Australopithecus afarensis járási stílusát több eltérő modell (különböző izom-mérettel, -hosszal és a csontokon eltérő izomtapadással) megalkotásával tanulmányozzák. Ezután ezeket a különböző modelleket energiahatékonysági számítógépes mozgás-szimulációnak vetették alá, hogy az evolúció folyamatát laboratóriumi keretek közt vizsgálva eldöntsék, melyik robotegyed lesz a legalkalmasabb a túlélésre.
Chris Stinger a londoni Természettudományi Múzeum paleoantropológusa szerint: "Ez érdekes munka. Így jóval többet tudtunk meg Lucy csontvázáról". Stringer azonban elárulta, hogy azzal kapcsolatban még mindig vannak bizonytalanságaik, hogy melyik hominida hozta létre a Laetoliban található lábnyomokat. Azért is kételkednek, mert a kutatók egy része az 1999-ben Kenyában talált, testfelépítésében az afarensishez hasonló, korában Lucyhez közel álló maradványokat különálló fajként, Kenyanthropus néven kezeli.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap