Lorca sírját keresik
2003. szeptember 29. 11:32
A spanyolországi Alfacar polgármestere ásatást szervez Lorca feltételezett sírhelyénél
Korábban
Spanyolország tele van Lorcához hasonló áldozatokkal
Ian Gibson, Lorca brit életrajzírója a The Independentnek adott interjúban elmondta, hogy a helyi sírásó 1966-ban titokban elvitte egy helyre és elmesélte, hogy Lorcat egy tömegsírban hantolták el. Holttestének exhumálása végre tisztázhatná, hogy pontosan hol és hogyan lőtték le és vajon fogvatartása ideje alatt megkínozták-e. 1966-ban ugyanis még Lorca 1940-re datált halotti bizonyítványa számított hivatalosnak, amely szerint háborús sérüléseibe halt bele.
Máig nem sikerült megnyugtatóan tisztázni azt sem, hogy a közismerten baloldali Lorca - aki mellesleg kiváló zeneszerző, festő-rajzolóművész, néprajztudós, dramaturg, rendező, színész is volt - vajon miért hagyta el 1936 nyarán a köztársaságiak biztos bástyájának számító Madridot? Nyilván tisztában volt vele, hogy politikai nézeteinél sokkal súlyosabb bűnnek számított a falangisták szemében, hogy homoszexuális volt, amit nem is titkolt. De akkor miért utazott haza Granadába, szülővárosába, ahova épp akkor kezdtek bevonulni Franco falangistái?
http://www.memoriahistorica.org |
Juan Caballero, a granadai Alfacar polgármestere szerint "Itt még mindig erős a félelem. A háború szellemei még mindig itt kísértenek." Ezért a szocialista polgármester a tömegsírok feltárásáért kűzdő társadalmi mozgalom kapcsán évek óta zajló belpolitikai viták és a Lorca-család vonakodása ellenére is ásatni fog.
Elektromágneses radar és fémdetektor segítségével kívánják azonosítani a tömegsírt, majd az exhumálás után a csontok DNS viszgálata és morfológiai elemzése alapján azonosítják az elhunytakat. |
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
Legfrissebb
Legolvasottabb
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.