Francia teoretikusok alapozták meg Trianon gondolatát

Átalakítani vagy lerombolni?

Az I. világháború előtt a hivatalos francia politikának nem volt célja az Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolása, a franciák politikai elképzeléseiben az Osztrák-Magyar Monarchia az egyensúly szerepét töltötte be Németország és Oroszország között. Franciaország előtt igazából egyetlen cél lebegett: vissza akarta szerezni Elzászt és Lotaringiát. Ennek érdekében még 1913 májusában kidolgozták az ún. XVII. Tervet, amely a minden áron való támadást helyezte a középpontba.

A franciák győzelmük esetén Németországot a lehető legnagyobb mértékben meg akarták gyengíteni, komoly jóvátételt fizettettek volna velük. Azt akarták elérni, hogy Franciaország mellett Németország másodrangú hatalommá váljon. Ugyanakkor a XVII. Terv legnagyobb hibája az volt, hogy lebecsülte a németek haderejét, nem számolt a hadsereg gyors mozgósításával sem.

Franciaország dunai politikáját évszázadokon keresztül a keleti szomszédjával folytatott rivalizálás határozta meg. Párizs a kora újkortól kezdve minden olyan törekvést támogatott, amely a németeket közvetlenül vagy közvetve gyengítette. A kiegyezéssel valamennyire új fejezet kezdődött a két hatalom kapcsolatában, a Monarchia francia megítélése attól függött, hogy az egységesülő Németországgal szemben Bécs-Budapest milyen politikát folytat. Ez a gondolat tetten érhető azokban a francia művekben, amelyek az Osztrák-Magyar Monarchia jövőjét boncolgatták.

A háború előtt megfogalmazott teóriák jelentős része még nem számolt az Osztrák-Magyar Monarchia likvidálásával. Louis Léger, a pánszláv eszmékkel erőteljesen szimpatizáló író trializmust, majd az etnikai elvű föderalizmust tartotta az üdvözítő útnak. A szlávok számbeli többségüknél fogva a birodalom domináns tényezőjévé válnak, és a Monarchia Franciaországhoz és Oroszországhoz fog közeledni. Ernest Denis, a Sorbonne professzora úgy vélte, hogy azok a kényszerítő körülmények, amelyek a 16. században Ausztria kialakulásához vezettek, most sem szűntek meg. Az itt élő népeknek az az érdeke, hogy a Monarchia fennmaradjon, igaz demokratikusabb keretek között.

André Chéradame 1901-ben megjelent Európa és Ausztria kérdése a 20. század küszöbén című munkájában arra a következtetésre jutott, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia a pángermanizmus igazi ellensége. A Hohenzollern- és a Habsburg-dinasztia évszázadok óta egymás riválisai. A Lajtán túli népeknek közös vezetés alatt kell maradniuk, a Habsburgok érdekei is ezt diktálják. A pángermán törekvések győzelme esetén az osztrák uralkodó a német császár vazallusa lesz. Chéradame nagyon veszélyesnek tartotta a németek gazdasági befolyását, attól tartott, hogy Németország erre támaszkodva fogja majd bekebelezni a Monarchiát.

Néhányan az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását is megjósolták. Madame Adam (Juliette Lamber) írónő 1884-ben napvilágot látott Patrie hongroise című művében biztosra vette, hogy Bécs Berlin mellé fog állni, Budapest viszont nem. Ezért fontosnak tartotta, hogy létrejöjjön egy önálló, erős Magyarország, a történelmi határok között. A szlávokkal szemben nagyvonalú politikát javasolt, ugyanakkor támogatta a szláv szeparatista törekvések kíméletlen elfojtását.

Jules-Eugene Pichon egészen más jellegű felbomlást látott kívánatosnak 1913-ban. A prágai egyetem francia lektora nem hitt abban, hogy a Habsburg Birodalom meg tudja (akarja) őrizni önállóságát Németországgal szemben. A megoldást a Monarchia megszűntetésében látta, helyén pedig etnikailag homogén, független kisállamok sorát képzelt el.

1. Átalakítani vagy lerombolni?
2. Felszabadítani Közép-Európa népeit