Kiállítják a mezővárosi céhek szimbólumait
2007. november 16. 16:00
A mezővárosi céhek világáról szóló kiállításra készül a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum; a november 23-án nyíló tárlaton a díszes céhládákat is láthatják az érdeklődők.
Korábban
A Tornyai-múzeumban őrzött, felbecsülhetetlen történeti értékű ládák helyrehozása csaknem nyolc évig tartott, most azonban végre régi fényükben pompázhatnak a céhes világ emlékei. A helytörténeti gyűjtemény kiemelkedő részét képező 12 céhláda restaurálását 1999-ben, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, pályázati pénzből kezdte meg a múzeum.
A 12 restaurált láda között megtalálható a takács-, a csizmadia-, a tímár-, az ács-, a kerékgyártó-, a fazekas-, a kőműves-, a kalapos- és a szabócéhé. A legrégebbi darab, a csizmadiacéh ládája 1752-ből származik. A céhládában tárolták a céh értékeit, így a kiváltságleveleket, jegyzőkönyveket, számadáskönyveket, a céh pénzét, a pecsétjét, és a céhbehívótáblát, amelyeket szintén láthat majd a közönség a jövő héten nyíló tárlaton - mutatott rá Nagy Vera néprajzkutató, aki Bernátsky Ferenc történésszel együtt rendezi a kiállítást.
Hozzátette: a céhek életében a céhláda jóval több volt, mint egyszerű tárolóbútor. A céh szimbóluma volt, s ennek megfelelően nagy becsben tartották.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap