Botticelli-freskóra bukkantak Esztergomban

Ember a mértékletesség mögött

Két kiváló magyar restaurátor és művészettörténész, Prokopp Mária és Wierdl Zsuzsanna sokéves munkájának eredményeként bizonyosodott be, hogy az esztergomi királyi palota egyik évszázadokkal ezelőtt összomlott épületében a korai reneszánsz egyik legjelesebb képviselője, Botticelli egyik fiatalkori műve található.

A magyar királyok egykori székhelyén, Esztergomban az 1400-as évek második felében működött a reneszánsz kultúra egyik legjelentősebb közép-európai központja: Vitéz János érsek udvara. Mátyás király egykori nevelője korábban a nagyváradi püspökséget vezette, majd 1465-72 között élt Esztergomban és állt a magyar egyház élén. A szoros itáliai kapcsolatokkal rendelkező, nagy műveltségű humanista főpap a művészetek és a tudományok értő mecénása volt. Híres könyvtárának is helyet adó dolgozószobája azonban áldozatul esett az 1543-1683 között dúló török ostromoknak. Csaknem 340 éven keresztül föld és törmelék borította, mert a palota leomló felsőbb emeletei betemették.

A Mértékletesség balról a második

Az 1934-38 között zajló ásatások során azután csodálatos kincs került napvilágra: az a falképsorozat, amely allegorikus nőalakok formájában négy "erényt" ábrázol: Okosság, Mértékletesség, Erő, Igazságosság. A képek legfelső felülete ugyan mára visszahozhatatlanul elpusztult, de a megmaradt alapfestés is olyan kiemelkedő minőségű alkotást mutat, hogy a kutatókat immár hét évtizede foglalkoztatja a kérdés: ki, vagy kik voltak e különleges szépségű nőalakok alkotói?

Az 1938-ban kezdett helyreállítási munkákatokat később újabb beavatkozások követték egészen a legutóbbi, az 1970-es években végzett felületkezelésig. Wierdl Zsuzsanna 2000-ben kapott megbízást az esztergomi Királyi Palota freskóinak újabb kutatására, restaurálására. Az ő kezdeményezésére próbálták ki a világon elsőként ezeken a freskókon a hollandiai Musis cég számítógépes rétegvizsgálati módszerét. A hét különböző hullámhosszon működő kamera képes megmutatni az emberi szem számára láthatatlan rétegeket is.

A kutatás túlzás nélkül rendkívüli eredményeket hozott: tökéletesen elkülöníthetővé váltak az eredeti, illetve a későbbi restaurálások során kiegészített képelemek, így végre biztos kézzel lehetett elkezdeni a felület megtisztítását. A mű a tisztítás során lépésről lépésre "szabadult fel", folyamatosan "ütött át" rajta az eredeti vonalvezetés ereje, elsöprő tehetsége. A restaurátorok a munka előrehaladtával egyre inkább Filippo Lippi műhelyének technikáját azonosították.

Így fedezték fel, hogy a Mértékletesség fejének vázlatát rövid idő - akár percek - alatt kellett, hogy megrajzolja a művész. E vonalak a reneszánsz művészet egyik legjelentősebb óriásának alkotásaival mutatnak szoros rokonságot - aki nem más, mint Sandro Botticelli. Botticelli nőalakjai közismerten hasonlítanak egymásra, sok rajtuk az azonos, jól felismerhető, karakteres elem. A Mértékletesség szembetűnő rajzi hasonlatosságokat mutat a húsz évvel későbbi, nevezetes női fejek vonalvezetésével, például a talán legismertebb Botticelli alkotás, a Vénusz fejvonalával.

A harmadfélszáz évig a föld alatt lévő falkép sajnos elveszítette legfelső, lazúrokkal teli, befejező rétegét. Amit ma látunk, az egy előrajzolt és előfestett, előkészítő réteg. A Mértékletesség feje és egész alakja erős-feketén, ecsettel van alárajzolva, és a szakértők szerint ugyanez a technikai vonás jellemezte a Lippi-műhely festmény-előkészítő munkáját is.

Kérdés azonban, hogy hogyan kerülhetett Botticelli Esztergomba? Alessandro Mariano de Filipepi valamikor 1444-45 táján születhetett Firenzében. Apja a kezdetben aranyműves-ötvösséggel foglalkozó fiút az 1460-as évek elején adta be Lippihez tanulni, és valószínűleg 1467-ig dolgozott nála. Társaitól itt kapta a "Botticelli" (hordócska) ragadványnevet, amelyről világhírű lett. A mester néhány év elteltével olyan tehetségű tanítványokkal, mint Botticelli, megtehette azt is, hogy maga csak kijelölte a helyszínen a munka főbb irányait, a kidolgozást azután teljesen rábízta fiatal munkatársaira.

A történeti körülmények, az alapozó aláfestés módszerének használatában megfigyelhető módszertani párhuzamok, a nőalakok megformálásának és szellemiségének feltűnő hasonlósága, a végső forma megtalálásához vezető próbák, kisérletek használati módjának hasonlósága, a mű alkotása során, illetve a tágabb környezetében megfigyelt, jól dokumentálható rajzkényszer és játékosság, továbbá a bekarcolt aláírás értelmezése alapján Sandro Botticelli ifjúkori (talán első önálló) művének tekinthetjük az Esztergomban található falfestményt.

1. Ember a mértékletesség mögött
2. A szenvedélyes érzelmű reneszánsz zseni élete