A világűrből keresik az elveszett városokat
2007. január 18. 12:30
Az amerikai PBS televízió "NOVA scienceNOW" című műsora arról számolt be, hogy a régészeknek és a NASA szakértőinek műholdfelvételek segítségével sikerült felfedezni egy ősi maja települést Guatemalában.
Korábban
Zseblámpájának fényében ekkor a maja teremtéstörténetet elbeszélő, lenyűgöző falfestmények bukkantak elő. Ezeket a San Bartolónál talált festményeket a "maják Sixtus-kápolnájának" nevezik, amely egyben a maja írás legkorábbi emlékeit is őrzi. Kiderült, hogy San Bartolo évszázadokig a maja kultúra virágzó központja volt, de az elmúlt évezredben az őserdő teljesen elfedte ennek a nyomait.
Itt lépett be a NASA a képbe, és 2003-ban műholdfelvételekkel látták el a régészcsoportot. Saturnónak ekkor támadt az az ötlete, hogy az űrből készült képek olyan romokat is felfedhetnek, amelyek a talajszinten nem vehetők észre. Az alapötlet azonban egyáltalán nem volt újdonság.
"Európában évtizedekig használták a termés nyújtotta jeleket a római kori villák, várárkok és hasonlók azonosítására. Ha egy búzamezőn ugyanis romok találhatók, ott a föld nem teljesen olyan, mint a többi helyen. Egy föld alatti fal fölött a búza gyorsabban nő, mint a fal melletti részen." A növények fejlődése tehát pontos támpontot adott a romok elhelyezkedésére vonatkozóan. "A trópusi esőerdő azonban egészen más" -mondja Saturno. A színbeli különbségek szabad szemmel egyáltalán nem vehetők észre, csak infravörös tartományban érzékelhetők, ahogy azt a multispektrális műholdképek is mutatják.
A föld alatt rejtőző romok fölött növő fák ugyanis a felvételeken sárgás foltoknak látszanak, míg környezetük színe piros és kék. Saturno elmesélte, mennyire meghökkent, amikor először bukkant a műholdfelvételek segítségével egy maja templomra. "Öt éven keresztül minden nap az erdőben voltunk, és minden nap elmentünk mellette, de csak akkor vettük észre, amikor láttuk az űrből készült képeken. Teljesen meglepetésszerűen ért bennünket, hogy ennyire hatékony ez a technika trópusi környezetben."
A kutatók most megpróbálják pontosan meghatározni, mi okozza az infravörös tartományban a különböző színeket. A növényzetnél észlelhető színeltérések a föld víztartalmával vannak összefüggésben, ahogy ezt az európai romoknál is tapasztalták. De nem az egyetlen lehetséges ok. "A romok pusztulása miatt kialakulhatott egy speciális mikrokörnyezet is. Az így keletkezett kémiai anyagokat a növény felszívja a leveleibe - a pusztuló mészvakolatból pedig kalcium-karbonát jön létre" - mondja Saturno. "A műholdfelvételek segítségével először kaphatunk képet a maja városok kiterjedéséről. Ha belegondolunk, mennyi rom rejtőzhet még odakint .....és ezeket mind láthatjuk majd a felvételeken. Hány felfedezésre váró San Bartolo bújhat meg még az erdőkben?" - tette fel a kérdést Saturno a PBS műsorában.
Sok rejtély vár megválaszolásra: "Sokkal többet tudunk arról, hogyan lehet ezeket a helyeket megtalálni, mint arról, mit is rejtenek" - mondja Saturno. A modern technika kibővíti a régészet lehetőségeit, nem csak Guatemalában, hanem Braziliában, Bolíviában, Kambodzsában is, "vagy mindenhol, ahol az őserdők eltakarták a romokat". A világűrből látható romok "megváltoztatják mindazt, amit a régészet eddig trópusi környezetben nyújtani tudott" - tette hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 19:05
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 14:20
- Az egyiptomi szultánt is lenyűgözte Assisi Szent Ferenc buzgalma és bátorsága 09:55
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége 09:05
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása tegnap
- Rákóczi halála után sem térhetett haza Rodostóból Mikes Kelemen tegnap
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái tegnap
- Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum tegnap