Tegnap óta látható a Seuso-kincs Londonban
2006. október 19. 12:30
Szerdától láthatja a szakmai alapon összeválogatott, meghívott szakértői közönség a Seuso-kincset.
A kiállítást londoni szakmai körökben is fenntartásokkal fogadják. Roger Bland, a British Museum szakértője azt mondta a keddi The Guardiannek: nehezen érthető, hogy a Bonhams mit is akar elérni a zártkörű bemutatóval, a brit kormány vonatkozó útmutatásai alapján ugyanis egyetlen brit múzeum sem vehetné meg, sőt nem is kölcsönözhetné ki a gyűjteményt. Bland szerint közvetett bizonyítékok utalnak erőteljesen arra, hogy a Seuso-kincs Magyarországról került ki, és ő reméli, hogy vissza is kerül oda, és a nagy nyilvánosság számára is megtekinthető lesz.
Hajdú Éva, aki a magyar kulturális tárcánál a Seuso-gyűjtemény ügyéért felelős, a brit lapnak azt mondta: közölni szeretnék a Bonhams aukciósházzal és a művészeti világgal, hogy magyar tulajdonról van szó. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium már a múlt héten levelében tájékoztatta a Bonhams elnökét, hogy Magyarország évek óta komoly erőfeszítéseket tesz a Seuso-gyűjtemény visszaszerzésére. A magyar jogszabályok értelmében a kincsek a magyar állam tulajdonát képezik, "erre figyelemmel tulajdoni igényünket továbbra is fenntartjuk, és ezzel kapcsolatosan minden lehetséges jogi lépést megteszünk" - állt a tárca levelében.
Előzőleg a The Sunday Times című vezető brit lap Northampton grófjára hivatkozva azt írta, hogy a nemes eladná az általa csaknem negyed százada a műkincspiacon felvásárolt ezüstkészletet. Lord Northampton felfedte azt is, hogy a 14 darabos, rendkívüli kidolgozottságú ezüsttálakból, kancsókból, tányérokból álló gyűjteményt egy dél-londoni őrzőraktárban tartja. A The Sunday Times szerint "egyes szakértők" jelenleg 40 millió fontra (16 milliárd forint) teszik a Seuso-kincs értékét.
Azt egyébként Lord Northampton sem mondta egyértelműen, hogy a Bonhams aukciósházon keresztül tervezi eladni a Seuso-ezüstöt. Úgy fogalmazott: reményei szerint a kiállítással veszi majd kezdetét az eladási folyamat, és reméli, hogy valaki vagy valamilyen intézmény megveszi a gyűjteményt, amely azután állandó kiállításon lesz majd megtekinthető.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Kertész Róbert, London)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap