Az érett reneszánsz mestere: 430 éve halt meg Tiziano

Freskók és portrék bűvöletében

1488 körül született Pieve di Cadoréban, a bizonytalanságban ő is vétkes, mivel élete végén legendája fokozása céljából öregítette magát. Tízéves korában Velencébe küldték nagybátyjához, aki felismerve adottságait Giovanni Bellini műhelyébe adta be. A velencei festők ekkor mindent természet után festettek, s Tiziano is ezt tanulta meg. 1507 körül tűnt fel Giorgione, aki nem készített előre vonalas rajzot s plasztikusabban festett, erős és lágy színeket is alkalmazva. Tiziano hamarosan őt kezdte utánozni, oly sikeresen, hogy össze is tévesztették műveiket.

Önarcképe

Freskókat készített Vicenzában, Ferrarában és Padovában, s Giorgionéval festette első nagy művét, a Fondaco dei Tedeschi homlokzatának allegorikus falkép-sorozatát. A fennmaradt töredékek is érzékeltetik a két mester alakformáló erejét és színeik velencei melegségét. Az 1510-es években részt vett a a velencei Palazzo Ducaléban tönkrement freskók pótlásában, majd Bellini halála után, 1516-ban ő fejezte be a IV. Sándor pápa előtt megalázkodó Barbarossa Frigyest ábrázoló freskót. A Köztársaság hivatalos festője lett s évi 300 scudót kapott; e poszton minden dózsét meg kellett örökítenie.

V. Károly portréja

1523-ban találkozott V. Károly császárral, akiről Augsburgban két egészalakos portrét készített. Portrét festett a császári udvar tagjairól, így Mária magyar királynéról s Ferdinánd későbbi magyar királyról is. Károly udvari festővé, államtanácsossá, palotagróffá, aranysarkantyús lovaggá tette, 1548-ban és 1550-ben részt vett a német császári tanácsban. A Károlytól kapott évi 200 scudót a spanyol II. Fülöp ugyanennyivel egészítette ki, így Tiziano 1549-től fényűzően élt velencei palotájában.

Életműve a quattrocento végétől a barokk kezdetéig ível. Létrehozta az ideálportré és a jellemábrázolás szintézisét, a táj s a benne lévő figurák harmóniáját. E korszakot az Égi és földi szerelem című, sokat elemzett allegóriája, a derűs reneszánsz szépségideál megfogalmazása zárta le. 1516-18 közt festette óriási velencei oltárképét, Mária mennybemenetelét: a három szintre tagolt jelenet dinamikusan sodorja a tekintetet a menny felé, méltó társa Raffaello vatikáni Stanzáinak. A Krisztus sírbatételét a mantovai Gonzagáknak festette a húszas években, a halott sárgás teste, a sötét és világos drapériájú halotthordozók, Mária és Magdolna színes ruhái s a viharos ég kontrasztja adja vissza a tragédia feszültségét.

1. Freskók és portrék bűvöletében
2. A klasszikus örökség Velencéje