Módosítják a Louvre piramisát
2006. június 30. 11:45
Ismét Párizsba érkezett Ieoh Ming Pei, a Louvre 1989-ben megépült, főbejáratként szolgáló híres üvegpiramisának ma 89 éves, kínai származású amerikai tervezője, hogy véleményt mondjon művének időközben szükségessé vált módosításáról.
Korábban
A maga idején óriási felzúdulást keltő modern építmény időközben elfogadottá vált mind a művészeti közvélemény, mind a látogatók zöme számára, mivel a történelmi palotát éppenséggel kiemeli az új acél-üveg konstrukció. Időközben viszont annyira megnőtt a látogatók száma, hogy a piramis által behatárolt tér, amely a látogatók fogadására és elosztására szolgáló praktikus megoldásnak számított, ma már szűk erre a célra.
Pei véleménye szerint a piramist magában foglaló Napóleon-udvar kihasználtsága vegyes, egyes részei zsúfoltak, mások nem. Az építész szeptemberig megvizsgál több átépítési, illetve átrendezési javaslatot és olyan indítványt tesz, amely - tiszteletben tartva az épület architektúráját - tartós megoldást nyújt. Felmerülhet a könyvesbolt, az étterem, az információ áthelyezésének lehetősége. Ezt azonban már nem Pei fogja kivitelezni, ez az igazgatóság dolga lesz. "Nekem ma már nincs energiám egy új építkezéshez" - mondja a Louvre piramisának megálmodója.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László 2024.09.26.
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary 2024.09.26.