Volt esély 56-ban

2006. május 22. 12:45

Új könyvében Charles Gati tabukat dönt a magyar forradalomról: nem volt szükségszerű a szovjet beavatkozás, lett volna esély a békés megállapodásra - ha minden szereplő bölcsebb. Ha a magyar forradalom megállt volna egy Gomulka-féle megoldásnál, akkor valószínű, hogy nincs szovjet katonai beavatkozás. Igaz, az új kormány erős szovjet nyomás alatt maradt volna - mint Lengyelországban -, hogy mérsékelje a reformokat - állítja az amerikai-magyar történész.

A washingtoni Johns Hopkins Egyetem profeszszora a forradalom után néhány héttel fiatal újságíróként hagyta el Magyarországot. Vesztett illúziók - Moszkva, Washington és az 1956-os forradalom című munkája szeptemberben egyszerre öt nyelven, a magyar mellett angolul, lengyelül, oroszul és szlovákul jelenik meg. Gati legfontosabb következtetése: nem volt szükségszerű a szovjet beavatkozás, lett volna esély a békés megállapodásra - ha minden szereplő bölcsebb - mondta el a Népszabadság számára adott interjúban Gati.

Négy kérdéskörben árnyalni igyekezett az általánosan elfogadott nézetet:
(1) Körülbelül tizenötezer bátor felkelő olyan célokat tűzött maga elé, amelyeket a szovjet birodalom nem tudott elfogadni.
(2) A forradalmi kormány vezetői érett politikus létükre képtelennek bizonyultak realista célok kitűzésére rávenni az ifjú és heves forradalmárokat.
(3) A szovjet döntéshozatali folyamat árnyaltabb megközelítésére van szükség: október 30-án, mint ezt levéltári forrásokból magyar, amerikai és orosz történészek már megírták, a szovjet pártelnökség egyhangúlag a beavatkozás ellen szavazott. A döntés másnapi megváltoztatásához lényegesen hozzájárult többek között a Köztársaság téri atrocitás.
(4) Az Egyesült Államok és a Szabad Európa Rádió szerepét kritikusabban lehet értékelni.

Nagy Imre szerepéről elmondta, életének több periódusában olyan tetteket is elkövetett, amelyekről szintén beszélni kell. "Nem újdonság a magyar olvasónak, hogy az 1930-as években az NKVD informátora volt. Az sem, hogy a második világháború után rövid ideig belügyminiszterként, majd a párt adminisztratív osztályának vezetőjeként tevékenykedett. Az is tény, hogy nem szólalt fel a Politikai Bizottság ülésein, amikor elvtársait és kollégáit letartóztatták. Nem kétséges, hogy 1953-as miniszterelnöki kinevezése, amelyet a szovjet pártvezetés döntött el, annak is köszönhető, hogy Moszkvában megbíztak benne. Végül botcsinálta forradalmár lett. Október 23. és 28. között, már a forradalom miniszterelnökeként egyáltalán nem értette a helyzetet, s csak a forradalom utolsó napjaiban és különösen a forradalom bukása után magasztosult igazi hőssé. A kihallgatói és bírái előtti viselkedése páratlan hősiességről tanúskodik, ám a teljes képhez az is hozzátartozik, amit korábban tett. A teljes igazság megírása nem szentségtörés, hanem a történelem felnőttekhez méltó értelmezése." - állítja Gati.

A Szabad Európa szerepét értékelve kiemelte, hogy a Magyar Osztály - nem úgy, mint a Lengyel Osztály - a lehető legradikálisabb célok kitűzését szorgalmazta. "Legnagyobb és megbocsáthatatlan bűne, hogy 1953-55-ben nem támogatta Nagy Imrét. Nem támogatta az október 28. után a forradalmat magáévá tevő Nagy Imrét sem, sőt egészen november 2-ig uszított ellene. Sajnos a magyar nép számára a Szabad Európa jelentette Amerika álláspontját."

Az interjú a Népszabadságban olvasható.