A munkásmozgalom mártírjait ünnepeljük

A 19. század végén az észak-amerikai ipari nagyvárosok munkásainak helyzete sem különbözött az európaiakétól: napi több mint 10 órát dolgoztak és létminimumon éltek. Nem küzdöttek választójogért, nem voltak politikai törekvéseik; egyetlen dolgot akartak csupán: az elviselhető mennyiségű napi 8 órás munkaidőt.

Ennek elérése érdekében egyesítette erőit 1884-ben a három legnagyobb amerikai munkás szervezet: az Egyesült Államok és Kanada Szakszervezeteinek és Munkásegyleteinek Szövetsége (FOTLU), a Munka Lovagjai és a Nemzetközi Munkások Szövetsége (IWPA). Mindhárom csoport elfogadta a FOTLU azon javaslatát, miszerint 1886. május elsejére általános sztrájkot hirdetnek, amennyiben az érvényben lévő munkaügyi törvényt a követelésnek megfelelően addig nem módosítják. A munkaadók ismerték a hirdetményt, de nem jártak el az ügyben, ezért igencsak meglepődtek, amikor a deklarált időpontban jól szervezett tömegtüntetések robbantak ki Észak-Amerika több nagyvárosában is. A chicagói munkáltatókat annyira felkészületlenül érte az esemény, hogy a város 45 ezer dolgozójának még aznap megadták a rövidebb munkaidőt.

Május 3-án az IWPA gyülekezőt hirdetett Chicagóba, amelyen mintegy 1400 munkás vett részt. August Spies, az egyik főszervező éppen beszédet mondott, amikor a rendőrség a békés tüntetők közé lőtt, négy ember halálát okozva. Spies másnap két röpiratot jelentetett meg, melyekben bosszúszomjas hangon újabb gyűlést hirdetett aznap délutánra, a Haymarket térre. Hívó szavaira több ezren jelentek meg a helyszínen, de estére csupán körülbelül kétszázan maradtak ott. A kirendelt rendőrfőnök csendes távozásra szólította őket, amikor valaki egy bombát dobott a maroknyi tömegbe. A merénylettel vádolt férfit letartóztatták, de néhány nap múlva szabadon engedték. Később elterjedt a hír, hogy a hatóságok bérelték fel a provokációra. A támadást követően a rendőrök megint fegyverhez nyúltak: kétszáznál is több súlyos sérülést és számos halálesetet előidézve.

A chicagói véres összecsapások után hét szociáldemokrata és anarchista hangadót helyezett vád alá a bíróság. Egyedüli angolként köztük volt Samuel Fielden, valamint a hat német bevándorló: Adolph Fisher, August Spies, Louis Lingg, Oscar Neebe, Michael Swab és George Engel. Az események másik jelentős figurája, Albert Parsons sikeresen kitért üldözői elől. A vádlottak padján azonban nem hagyta cserben egykori elvtársait, így a végső döntés rá is vonatkozott: öt halálos ítéletet és három életfogytiglani börtönbüntetés szabtak ki rájuk. Lingg 1887. november 9-én öngyilkosságot követett el, négy társát két nap múlva felakasztották. A tárgyalásra beidézett szemtanúk egységesen vallották, hogy a nyolc ember egyikében sem ismerik fel a bombamerénylőt.

1889-ben a II. Internacionálé Párizsban tartott konferenciáján kimondták, hogy a következő évtől kezdve május elsején világszerte emlékezzenek meg a chicagói munkássztrájkról és mártírjairól.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tavasz
Múlt-kor magazin 2022

• Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
• A mozsgói Biedermann-kastély
• Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
• A rivaldafényt kerülő Apró Antal
• A holokauszt soproni mártírjai
• Hét híres királygyilkosság
• Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
• A Duna egykori halcsodái
• Szomorú szerelem a szabadságharc idején